Igen. A fák állva halnak meg, kivéve, ha hamarabb kivágják őket. Az aktuális lelkiállapotom az elmúlásra kapcsol most, de ennek a címnek több értelmezése is felmerült bennem. Mint a darabnak is, aminek a címe, lehet dráma, szatíra, vagy vígjáték, a rendező értelmezése szerint. Ugye, mint az élet? Mindegyik más, mások vagyunk benne. A sajátunkban, és a másik emberében is.

A sajátomban éppen egy szatíra játszódik, ami lehet egy másik ember számára dráma. Ennek aztán elég sok lehetősége előfordulhat. Érted, ugye? Dráma valakinek, ami a másiknak vígjáték, és így tovább. Ugyan abban a darabban mind más szerepet játszunk, gyakran teljesen más értelmezésben is.
A fák állva halnak meg. Szépen tartják magukat, növesztik az évgyűrűiket, kitelik a törzsük és állják a szelet. Nem mind, mert vannak fák, melyek a földig hajolnak. Megadják magukat a viharnak, eldölnek, idejekorán korhadni kezdenek, engedik a rothadásnak, hogy pusztítsa testüket, mielőtt meghalnak. Ki mit bír, milyen utat választ, mennyi erő jutott neki, milyen életet választ önmagának.
Ha erdőgazda szememmel nézem, milyen szépek is azok, akik állva halnak! Messzire látnak végig és egyenes a törzsük. Nem engednek a viharnak, hogy megtörje őket. Az utolsókig élvezik az életet, nem tagadják fa mivoltukat és nem silányulnak avarrá.

A fák állva halnak meg, mint sok ember is. Sok ember egész életében hű marad önmagához. Nem hajt fejet és derekat elvtelenül, és úgy is bírja a tempót. Derűvel kezeli a dolgait, megéli minden életszakasza örömeit, és nem a siránkozás köti le, hanem a boldogsága. Ők életük alkonyán is fiatalosak, szépek, süt belőlük az életöröm. Ők mind hagynak maguk után valami csodát!
Sok ember azonban időnek előtte feladja magát. Nem is tudom, miért teszi? Nekik sok és nehéz minden. A napi tennivaló, a munkahely, a kapcsolataik, a szerepeik. Ha összefutsz velük az utcán, szinte sírva borulnak a nyakadba, záporozik belőlük a panasz, a rosszallás, a pletyka. Nekik minden rossz. A közelükben megcsap a jeges fuvallata az elmúlásnak, már akkor is, amikor még nem is öregek. Utánuk nem marad hiány, csupán megkönnyebbülés. Szegény, nem szenved tovább!

Szeretnék kitartani, állva maradni, nem dőlni le az avarba. Hogy messzire lássak, szép egyenes derékkal, és fújjon rám a szél!