A legkedvesebb tanmesém mutatom be nektek!

Jónak maradni nagyon nehéz ebben a világban. Túl sok az a hatás, ami ér bennünket és éppen az ellenkező irányba akar kimozdítani. Ha eltompulunk, elfáradnak az érzékeink, akkor könnyen végleg elveszíthetjük a jóságunkat. Nem gondolok itt nagyon nagy dolgokra, mint erkölcsi kötelesség, társadalmi elvárások, csupán az önmagunkért való felelősségünket emlegetem. Bármilyen sokan szegnek törvényt, vagy tesznek helytelent, attól az még nem válik helyessé! Ha hagyom magam megfertőzni a köröttem előforduló rosszakkal, akkor elveszítem azt, amitől jónak érezhetem magam. Márpedig az a legfontosabb, amit én gondolok magamról. Jónak maradni, mindenek felett!

Következzen a tanmese:

Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált.

- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?

- Nagyon sok a dolgom.

- Már, hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.

- Tanítok két sólymot, két sast, fegyelmezek két nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót – felelte a nő.

- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.

- Bennem vannak.

- A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.

A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.

A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak – ők az én lábaim.

A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet.

Ő a testem.

A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit. Ő a nyelvem.

S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.

Azt hiszi ő a király. De nekem meg kell szelídítenem. Ő az ego.