Te hogyan gondolod? Inkább magadban tartod a mondanivalód, hogy kerüld a konfliktust? Jobb nem vitatkozni, megőrizni a nyugalmad? Sokan élnek így. Nincs vita, nem kell érvelni, sőt ki lehet menekülni minden helyzetből konfrontáció nélkül. Ha üvöltenek is a kimondatlan szavaid, akkor is inkább magadban tartod. Sőt ideológiákat gyártasz hozzá, miért is helyes szerinted ez!
A kimondatlan szavak, a hozzájuk kapcsolódó érzésekkel, pedig ott kavarognak a térben emberöltőkön át. A később születők, az utódok, mind azokat keresik. A kimondatlan szavakat. Mind a tiszta vizet a pohárban, azt keresik. Szeretnék megoldani az elhallgatást, de az marad kimondatlan.

Aki így működik, a kimondatlan szavai mögé bújik, az egyszerűen semmibe sem veszi a másik embert. Azok, akik családállítással foglalkoznak, nagyon is ismerik a kimondatlan szavak erejét és hatását. Feszítik az érdekelteket, a környezetüket, sebeznek és fájnak. Hiába áltatod magad azzal, jót akarsz, te nem bántod a másikat! Éppen hogy azt teszed! Nem nézed őt semminek, inkább elhallgatod, nem adod meg a másiknak a gyógyulás lehetőségét.  Elhallgatni rosszabb a hazugságnál is, mert az már tartalmazza legalább valaminek a tagadását.

Nem tudok az ilyen helyzetekkel mit kezdeni. Aki nem szól, nem mondja el, az nem tisztel engem. Semmibe vesz, levegőnek néz. Gondoljak, amit akarok. Mindenki gondoljon, amit akar. Maga a tény, az elhallgatás is konfliktusok szülője. A tények és vélemények ismerete nélkül a szabadon kavargó gondolatok teljesen tévútra terelik a résztvevőket. Gyávaság, nem gondolod?

Csak a kimondott szavak gyógyítanak, csak azok hoznak megoldást. Amint kimondod, azonnal elkezdődik a gyógyulás, mert lehetőséget kapott a változásra. Kimondod, a másik befogadja, ezzel érezhet téged. Átérez, megérez és megért. Ketten vagytok, meg lehet beszélni. Feloldani a feszültséget.
Hiszek a kimondott szó erejében, és félem az elhallgatás sebeit. Mert az elhallgatás fegyver, amivel megsebzed a másikat. A kimondott szavak gyógyítanak. Elfogadsz, tisztelsz, megbocsátasz és szeretsz általuk.

Mondd ki, add át a másiknak, és ha kell, te is fogadd be! A kimondott szó a tisztelet jele. A kimondott szóval elfogadod a másikat, megmutatod, hogy nem levegő csupán a számodra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram