Mindenki a maga szintjén nyomorog

Nem helyes kiragadni egy mondatot a szövegkörnyezetéből, mert egészen más jelentést kaphat. Én most mégis ezt teszem. Nagyon érdekesnek találom ezt a más szájából elhangzott megjegyzést, amelyet most hallottam először.

Mindenki a maga szintjén nyomorog.

Van ebben a mondatban valami keserű irónia. Mintha azt sugallná, hogy bármeddig jutunk, bármennyink van, mindig találunk valamit, ami miatt elégedetlenek lehetünk.

A társadalom szinte észrevétlenül táplálja bennünk az elégedetlenséget. A reklámok újabb és újabb vágyakat ébresztenek, a média gyakran valami rózsaszín ködben lebegő, pénzzel és csillogással körülvett életet mutogat. Mintha a boldogság mérhető, megvásárolható, sőt, kötelezően megszerezhető lenne.

Mi pedig próbálunk ebben a világban elégedetten élni. Persze, mindenki a maga szintjén. A maga lehetőségei, vágyai, értékrendje szerint.

Az említett párbeszéd egyébként a pénzről szólt.

Írtam már a háláról, arról, milyen fontosnak tartom a hála érzését a mindennapokban. Most, végiggondolva ezt a reggeli kis szertartásomat, rájöttem, hogy közvetlenül az anyagi javakért ritkán vagyok hálás.

Természetesen hálás vagyok az otthonomért, a fűtött lakásomért, az ételemért. De ezekre sem elsősorban birtokolható javakként gondolok, hanem a biztonság, a nyugalom, az otthonosság részeként.

A pénz fontos. Különösen akkor, amikor kevés van belőle, és a mindennapi megélhetés is gondot okoz. Megteremtheti a biztonságot, a kényelmet, sokszor a szabadság bizonyos feltételeit is. De magát a boldogságot nem lehet megvásárolni.

Ahogy egy apró házikóban élhetnek emberek boldogan, úgy egy palotában is lehet nyomorogni. Legfeljebb ott kényelmesebb a nyomorgás.

Ha tágítom a kört, még érdekesebbé válik a címben szereplő mondat.

Mennyi bajt okozhat a mértéktelenség! A túlzott étel- és italfogyasztás nem feltétlenül elégedettséget, hanem akár betegséget is hozhat. Elhalmozzuk a gyerekeket mindennel, amit csak megkívánnak, aztán csodálkozunk, hogy egyre nehezebb örömet szerezni nekik. Pedig hogyan is tanulnák meg értékelni azt, amiért soha nem kellett várniuk, vágyakozniuk?

A felnőttek sem különbek. Van, aki körömszakadtáig hajszolja az anyagi javakat, és mire megszerzi, amire vágyott, máris valami más hiányzik neki.

A több nem mindig elég. Sőt, néha éppen a több miatt érezzük kevésnek azt, amink van.

Szerencsés ember vagyok. Egész életemben olyan munkát végezhettem, amely inkább volt szenvedély és öröm, mint nehézség és nyűg. Gazdag nem lettem, de mindig megvolt, amire szükségem volt. Nem érzem szegényesnek az életemet, és nem gondolom, hogy fontos, megvásárolható dolgok hiányoznának belőle.

Ha valami hiányzik néha, azok inkább emberek. Azok, akik valamiért távol vannak tőlem.

És őket bizony semmilyen pénzen nem lehet megvásárolni.

A televízióm tönkrement.

Kis hisztiből, mérgelődésből, talán sértődésből hirtelen elhatároztam, hogy nem is kell új! Ha így alakult, hát így alakult! Majd én megmutatom!

Hogy kinek akartam megmutatni, azt magam sem tudom.

Alig akarom elhinni, milyen jót tett nekem ez a kis durcás ötlet. A készülék hiánya kifejezetten jó hatással van az életemre. Megváltozott a napirendem, több időm maradt másra, és nem ömlik rám esténként mindaz a sok negatívum, amely korábban a képernyőn keresztül érkezett.

Azt hittem, elveszítettem valamit. Aztán kiderült, hogy inkább nyertem.

Hihetetlen, de 2021-ben is lehet élni televízió nélkül!

Persze, nem állítom, hogy mindenkinek ki kellene dobnia a tévéjét. Az enyém magától ment tönkre. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy ne pótoljam.

És milyen érdekes! Egy meg nem vásárolt tárgy is gazdagíthatja az ember életét.

Konklúzió?

Az nincs. Értékelje a mondatot mindenki, ahogyan akarja.

Azt, hogy milyen lapokat oszt nekünk az élet, nem mindig választhatjuk meg. De azt, hogy mit tekintünk gazdagságnak, és mihez mérjük az elégedettségünket, sokszor igen.

Én mindenesetre nem szeretnék a magam szintjén nyomorogni.

Inkább a magam szintjén szeretnék boldogan élni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A bejegyzéshez az első hozzászólás már megérkezett.
Légy te a második, aki folytatja!

  1. Drága Etelka!
    Tökéletesen egyetértek! Nálunk 8 évvel ezelőtt romlott el a TV, azóta nincs készülékünk.Amit a legjobban szeretek ebben a helyzetben,az a csend. A legtöbb helyen azt látom,a TV folyamatosan be van kapcsolva, háttér zajként üzemel. Én meg imádom,hogy ha el is felejtettem,hogy feltettem egy fazék vizet a teának,meghallom,amikor forrni kezd🙂 És hát persze, egymásra is többet figyelünk így🙂

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram