Kellemes vasárnapi program: csajoskodunk. A két lányom és én.

Sétálunk, beszélgetünk. Sütizés előtt még ruhákat nézünk, hátha megtetszik valami. Lassan bóklászunk a gondolák között. Egyik lányom egy földig érő, fekete, spagettipántos ruhával, a másik egy mintás ingruhával vonul a próbafülkébe.

Megállok egy kék pöttyösnél. Mivel kritikus tekintetük éppen nem lát, leemelem a vállfáról, és én is próbálni megyek.

A derekamon nagyon feszes, de a cipzárt sikerül éppen felhúznom.

A tükörből egy kamaszlány néz vissza rám. Piros, fehér babos ruhában áll, hajfonata a háta közepét veri, kezében szív alakú, fehér retikül.

Megbillentem a csípőmet. A kék szoknya szépen meglendül.

Kilépek a fülkéből, hogy a nagytükörben is megnézzem magam. Két lányom csodálkozva néz.

– Anya, mi tetszik neked ebben a ruhában?

Nézem magam a tükörben.

– Hát… olyan kis takaros.

Kitör belőlünk a nevetés. Az üzletben már mindenki bennünket néz, mi pedig hangosan kacagva lökdössük egymást.

Visszaöltözünk, és megyünk sütizni.

A kék pöttyös ott marad a próbafülkében.

A kis takaros meg jön velem.