A kedvencem. Jelzi a tavasz közeledtét. A meleget, napsütést, a színes ruhákat, a vidám sétákat. Csilingelő, színes harangocskái vidámak és mókásak. Erős illata elfedi a távozó tél ázott, olvadó szagát. Erős, mégis hajlékony szára példát mutat, hogy álljam a sarat mindig. A körülményektől függetlenül.

Nekem ő a múlt, a jelen és a jövő. Átível életen és elmúláson. Összeköt megélt és álmodott napokat. Kezdete és vége napoknak, heteknek, hónapoknak és éveknek.
A múlt jácintjai a kopottkék, ritkás harangos virágok. Kora tavaszi napok virágai, amiket az erdőben szedtem, lekopott tanyájú telkeken. Jóízű sétákon, hófoltos utakon kanyarogva lelt kincsek. Gyerekkacajos vasárnap délutánokat idéző emlék. Kicsi, izzadó tenyerekben szorongatott virágocskák, melyeket aztán öreg vázákban, kopott poharakban tettünk az asztalra.

A jelen szép virágai, melyeket már inkább üzletben veszek. Kemény, erős illata szétárad a lakásban. Bármennyire harsány, bírom, akár a hálószobában is. Húsos harangocskái napról, napra erősödnek. Napokig megőrzi frissességét. Emlékeztet a szép dolgokra. Figyelmeztet a boldogság múlandóságára és értékére. Megmosolyogtat kevésbé vidám tavaszokon. Átlendít mélységeken, és lecsal a magasból, ha túllépnék magamon. Jelzi az állandóságot örökké változó világomban.

A jövő virága is. Hagymáit kiszedem a földből. Erős papírzacskóban, hűvös és sötét helyen hagyom. Időnként majd ránézek, hogy ellenőrizzem, rendben tűri e a várakozást. Néha majd kis edényeket is mellérakok, ha úgy érzem, ez a csinos kaspó éppen az én jácintomra vár. Belsejében őrizgeti az elmúlt tavaszaim. Vigyáz a folytonosságra a világomban. Amikor majd újra találkozunk, benne lesz minden elfelejtett tavaszom.