Hány évesen lettem képtelen elviselni a kötöttséget? Nem tudom. Te mikor? Te mikor értél el eddig? Hogyan éled meg?

Mi okozta, nem tudom, de átléptem egy küszöbön. Nem tűröm a kötöttséget. Bárki is legyen az. Na, nem udvariatlanul, vagy tiszteletlenül, csak óvatosan kikerülöm. Lerázom a béklyókat! Néhány lépés, érzékelem és azonnal reagálok. Nem kell!

Már nem akarok bizonygatni. Senkinek és semmit. Az vagyok, aki és nem érdekel mások véleménye erről. Nem kellenek az erőltetett dolgok! Nem kell, hogy megmondja valaki van-e pormacska a sarokban és hogy rosszul festettem-e a hajam. Nem akarok körülményes mosolyokat csak a békesség kedvéért.

Akkor főzök, amikor akarok, és azt, ami nekem jó. Ami nekem, jó. Nem akarom már bizonygatni senkinek, a sütim finomabb, mint a szomszédé, vagy a barátnőmé. Minek? Nem is tudom, miket gondoltam eddig erről?

Nem bírom a szűk melltartót. Hát, akkor ne legyen szűk! Nem tudok magas sarkúban járni. Nem járok, nem fogok macskaköveken csúszkálni, holmi divat, vagy esztétikum kedvéért. Ha smink nélkül megyek az utcára, az nekem pont annyira jó, mintha kicsípem magam.

Nem akarok senkinek és semmit bizonygatni. Még önmagamnak sem. Az évek során megtanultam vigyázni a testemre, megkedveltem és elfogadtam. Hogy mások szemében mennyire vagyok tökéletlen, az nem az én dolgom. Ha túl szűk, vagy túl bő a ruhám, hát legyen. Az én testem. Tisztelem mások szabadságát is, ugyan úgy, mint a magamét.

Mert már szabadságot akarok! Szabadon dönteni a boldogságomról és a boldogtalanságomról. Sőt, ezeket megélni is szabadon akarom. Szabad már igent és nemet is mondanom. Élek ezzel szabadon.

Teszem, bátran és kötetlenül a dolgom. Akik szeretnek, azok lépést tartanak velem. Akiknek ez sok, lemaradnak, eltűnnek. Szabadon elhagyom azokat, akik nem egy ütemen vannak velem.

Olyan álmaim lettek, mint fiatalon! A maradék időmben megkóstolom az élet összes mézét és keserűjét. Szabadon.