Hajnali meditáció, az ébredező világ megnyugtató hangjai törnek be az ablakon. Akkora a békesség, hogy el sem fér a szobámban! Nem sürget, nem parancsolgat, nem kritizál, csak engedi, hogy a saját ütememben ráleljek magamra ezen a napon is. A legkedvesebb napszakom, amikor ott készülődik bennem egy vidám és boldog nap, az összes meglepivel, új örömmel, régi boldogsággal. Nagyon várom már, hogy ezeket a kicsi teraszomon élvezzem ki, mert hiányzik a levegő.

Szeretek Grecsó Krisztiánt olvasni. Nem tudom pontosan, mitől olyan, mintha mindig rólam, az életemről beszélne. Olyan, mint egy a fejemben szóló hang. Egyike azoknak, akikkel példálózok, hogy mennyire fontosak az írók és költők az életünkben. Elmondják a gondolatainkat, melyeket mi nem tudunk eléggé szavakba önteni. Gondoljuk, de éppen nem tolulnak a megfelelő kifejezések a nyelvünkre.
„Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk. Ön tudta ezt?” Grecsó Krisztián

Napok óta a bizalmam és a hitem foglalkoztatnak. A minden, vagy semmi között húzódó végtelen lehetőség. Igyekszem türelemmel lenni, mert hiszek a szeretet erejében. Kivárok. Bizalommal és hittel abban a másik emberben, aki a saját küzdelmeiben hadakozik éppen. Ha tudnád, milyen felemelő is egy ilyen helyzet! Csendben és szótlanul szemlélni, nem ítélkezni, sőt nem is gondolkodni rajta, várni és mozdulatlanul átölelni azt a küzdő lelket, hogy tudja, itt vagyok neki.

Valahol kiveszett a világunkból a szeretet, bizalom, hit és türelem. Védem magam, de így is elérnek zord hullámok, elszomorít a környezet durvasága. Nem mutogatok hátra, az felesleges, elmúlt, de nem lehetne valahogyan visszahozni ezeket az értékeket az életünkbe? Sok hely van a bolygón, ahol megvannak! Mi lenne, ha mi is visszaszereznénk magunknak?