Tavaszodik. Kicsit hektikus, de mégis. Változik az idő. Nem ez az élet legfontosabbja, de mégis. Kell új cipő. Van. De kell, mert a lábam mintha nem tudná, hogy van. Változik és érzékeny. Duci akar lenni és sajog. Nem akar már az a kis aranyos lábacska lenni. Valami baja van velem.

Szóval kell egy cipő. Megint. Nem férek a meglévőkbe az engedetlen lábammal. Kényelmes, rugalmas, puha cipő kell. Meg csinos. Nem lehetne csinos? Nem akarok kényelmes ortopéd lábbelit! Nem akarok nemtelen cipőt. Nem akarok a szép ruhámhoz sportcipőt sem.

Elindultam a lehetetlen vállalkozásommal. Megpróbálom a lehetetlent. Van időm rá. Nem sürgős. De ha nem keresem, nem is találok rá. Szóval, harcra és kalandra fel!

Lépésről lépésre haladtam. Mindenütt türelmesen nézelődtem. Keresgéltem és felpróbáltam. Kivártam, hogyan reagál az az engedetlen láb. Adtam időt neki. Aztán levettem és visszatettem a polcra.

Mit is kell figyelnem? Kényelmes és megfelelő. Aztán persze az ár-érték arány sem mindegy. A sokadik próba után már szinte csak az árakat néztem. Volt rá időm. A legtöbb helyen ugyanis nincs senki, aki a szerencsétlen betérőt segítené. Hol is keressem? Át kell kutatnom az egész üzletet akkor is, ha pontosan tudom, mit keresek. A kezembe kell vennem sorba a darabokat. Sőt, kutatni a méretet! Ami nem is könnyű! Hisz annyi féle méretmegjelölés van, hogy ember legyen a talpán az a nő, aki eligazodik közöttük!

Hazafelé tartva, üres kézzel, elkanyarodtam a Márkó Cipőboltba. Ott már volt máskor szerencsém! Miért is nem itt kezdtem! Buta fejemmel végig jártam a várost, holott csak ide kellett volna jönnöm. Kapok segítséget! Nem nekem kell végig bányászni a polcokat és a méreteket! Kedves segítséget kapok és bátorítást, hogy ne nyomasszon az engedetlenkedő lábam.

Hab a tortán, hogy már ismerem az árakat máshol, tehát leesik az állam, hogy itt kevesebb van a cédulán! Kevésbé megterhelő a kasszámnak, ha itt vásárolok.

Köszönöm, Márkó Cipőbolt!