Ma nem búcsúzom. Most nem tanítóként állok itt előttetek, hanem íróként. Látjátok, nem tanítónak öltöztem, hanem írónak – mert új szerepet kaptam. Az Élet nevű nagy rendező egy másik lépcsőfokra állított. És ha már így történt, vállalnom kellett a szerepet, azonosulni vele. A Sors dramaturgja kijelölte helyemet a színpadon.

Emlékezzetek velem: az ÉLET – csupa nagybetűvel – hányféle szerepet osztott ránk? Voltunk síró csecsemők, pelenkázott babák, majd totyogók, akik mondókát szavaltak és iskolába indultak. Az iskolás évek már valódi színészi feladatokat kívántak: tanulni, megmutatni önmagunkat, jól játszani a ránk szabott szerepet. Később jött a kamaszkor színpadja, ahol a testünket és személyiségünket vittük a reflektorfénybe.

A felnőttkor szerepei még szövevényesebbek. Feleségként gyakran mellékszereplők vagyunk a munkahelyen – vagy épp fordítva. Anyaként főszerep jut, de közben talán már csak statiszták vagyunk más darabokban. Ki tudja pontosan, mikor, melyik színpadon, milyen jelenetben játszunk – és milyen szerepben?

Ambícióval, törekvéssel telve szeretnénk mindent eljátszani. A legszebb darabok legjobb alakításait. Néha sikerül, néha kevésbé. De egy dologban biztos vagyok: egy színdarabban nem lehetek mindenhol főszereplő. Mindig csak egy szerep lehet igazán az enyém. Ha ezt nem fogadom el, akkor az Élet című előadásban örökre statisztává válhatok.

Játszottam komédiában – és volt, hogy csak egy kopott melodráma jutott. Voltam főszereplő egy akciófilmben, és statiszta egy csendes kis regényben. Főszerepet kaptam drámákban, amelyeket jobb lett volna átírni. Mellékszereplőként tűntem fel novellákban, amelyekre mégis büszkén gondolok vissza. Játszhattam vidám musicalekben – hol főszerepben, hol statisztaként. És minden szerep adott valamit. Mind értékes volt.

A tanító szerepe azonban különleges. Egyszerre fárasztó és felemelő. Nagy a színpad, sok a néző – de a történet minden fáradságot megér. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt az egykor önbizalomhiányos, törékeny kislányt ebbe a színházba vezette. A tanítói szerep kivételes – és csak kivételes emberek kapják meg. Büszke vagyok rátok, ahogy magamra is, hogy ezen falak között igazi főszereplőkké válhattunk.

Most, életem új fejezetében, ismét új a szereposztás. Csupa izgalmas, szabadon választott szerep. Már nem kell meghallgatásokra járni. Békés idők jönnek – amikor a bennünk élő színész már babérkoszorút visel.

Köszönöm, hogy együtt játszhattam veletek. Most leteszem a kellékeimet, a szerepeim már eljátszottam. De a színpadon hagyok valamit: minden tanítást, minden mosolyt, minden pillanatot. Az előadás nem ér véget – csak új jelenet kezdődik.

És én, az író, már tollal a kezemben lépek le a színről.