Hiába a szavak. Mindannyian mást értünk alattuk, mert az egyéniségünk, az életünk, a tapasztalataink alakítják azt, ahogyan halljuk vagy olvassuk őket. Ugyanaz a mondat lehet felszabadító vagy vádló – attól függően, ki és honnan nézi.

Hallottam egy szöveget, és közben éreztem a másik vádló tekintetét. Nem érezte magát szabadnak. Talán mert valaki más félelme beszélt belőle, nem a saját tapasztalata. A szabadság sokak számára gyanús szó: veszélyt, elvesztést, kontrollvesztést jelent.

Nekem mást.

Van bennem egy dalrészlet, ami újra és újra eszembe jut ilyenkor:
hazudik a világ, de a szív belevág,
nyomja a lábdobot az agyadig,
az ereken át, csoda lett ez a szett,
oda tette a dj, aki mixel téged.

És igen, van egy másik is:
gyere és szabadulj fel,
a fejed ne veszítsd el,
emeld a szívedet fel.

Számomra ez nem menekülés, hanem jelenlét. Szabadnak érzem magam – és őt is annak érzem. Hiszem, hogy két ember úgy is tud kapcsolódni, hogy közben megőrzi a saját szabadságát. Ez nem lazaság, nem közöny, hanem ritka egyensúly. Olyan érték, amit én nem áldoznék fel egy kívülálló beugató félelmei miatt. Ha valakit mások sugalmazása eltérít ettől a hittől, az ő dolga, nem az enyém.

Eseményes év áll mögöttem. Volt benne sok szépség, és voltak veszteségeim is. Tudom, hogy az újesztendő sem csak sikert és örömöt tartogat majd – már most látszik, hogy lesz benne elengedés, fájdalom, búcsú. Az elmúlt hetekben „grinccsé” kellett válnom a túlélésemért. Hiába az ünnep, ha közben lehúzó hétköznapiságokkal kell megküzdeni.

Most nem a szeretet vezet, hanem az emberségem.

Ápolom az apám, aki lassan eltávozik az életből. Közben ott van a szenvedélybeteg öcsém is. Hálátlanság, parancsolgatás, kimondatlan elvárások vesznek körül. Kihajtják belőlem a maximális ellátást – köszönet, hála és megértés nélkül. Csak a zsaroló, követelő elvárások maradnak. És amikor határt húzok, megsértődnek.

Mégis meghúzom.

Teszem, amit tennem kell, de már nem vagyok alanya semmilyen mártíromságnak és áldozatiságnak. Nem engedem, hogy mások hiánya, félelme vagy hatalomvágya rám írja a szerepemet. Túl sokan érzik kötelességüknek mások irányítását, önmaguk tömjénezését, a lelki terrort. Ezekre én már immunis vagyok.

Ragaszkodom a saját érzéseimhez, a hitemhez, a szabadságomhoz. Nem lágyít el a jajgatás és a siránkozás, mert nem felejtettem el, mit kaptam – és mit nem.

Az új év nem ígér könnyebbet, csak tisztábbat. Nem azt tanultam meg, hogyan kell mindent elviselni, hanem azt, mikor kell megállni. A szabadság számomra nem hangos kijelentés, hanem csendes döntés: nem engedem többé, hogy elfogyjak másokért.

Ez az én új évem kezdete.