Reggeli angyalság

Néha a kimerítő nap után nem tudok aludni és szinte az egész éjszakát ébren töltöm. Másnap persze zaklatott leszek, sokat hibázok, és csak túlélek. Ma nagyon szépen kialudtam magam. Álmomban vergődtem a tegnapi nap mindenségeiben. Szépekben és csúnyákban. Zaklatókban és kellemesekben. Reggel első dolgom Liza, hogy fejtsük meg az álom lényegét. Nem fejtjük, mert mire a kávém megittam, már el is felejtettem. A közös konklúzió: ez az álom nem tartalmazott fontos útmutatást. Különben nem felejtem el.


Gyakori témám a túl fejlett érzelmi intelligenciám. Megérzek, átérzek, együtt érzek, bele érzek, együtt fájok, és együtt örülök. Átérzem az elhagyott, vagy talán csak lehagyott embertársak veszteségét is. Érzem, amit éreznek. Nem veszem magamra a terheiket, de megértem a szempontjaikat. Attól, hogy az ő útjuk, csak keresztezte az enyém, még nem vetek követ rájuk. Mindenki a saját útját járja. Az, az övék és nem az enyém. Fehér kendőmmel intek utánuk néhányat és megyek tovább.


Minden veszteség feldolgozása más. Van olyan, hogy évekig húzódik a gyógyulás. Nem a feledés! A gyógyulás. Amikor már csak az marad velem, ami szép volt. Van, olyan, amikor pedig szinte szempillantás. Amikor a megvilágosulás pillanata okozta a veszteséget. Amikor egy pillanat teljesen más oldalát mutatja meg annak a kapcsolatnak és minden, ami közös volt, idegenné válik. Egy pillanat alatt. Ez az a veszteség, ami nem húzódik hónapokig. Minden a helyén van. A fogaskerekek azzal a pillanattal csúsztak a helyükre.


A megtisztulásban velem maradók szép érzései pedig melengetnek! Ki intenzíven, ki kevésbé erősen. De érzem, ki az, aki velem van. Akivel összekapcsol az aranyfonál! Nagyon érdekes, hogy van olyan barátom, akivel ez a kapcsolat különleges. Mindig akkor szólal meg, amikor szükségem van rá! Honnan tudja? Miért nem jelentkezett tegnap? Miért nem várt holnapig? Miért épp ma kellett a kedvességével megkeresni? Mint egy angyal! Akkor száll nagy fehér szárnyaival fölém, amikor óvni kell.


Nagyon megbecsülöm a környezetemben azokat, akik nem csak a fényben, hanem az árnyékban is velem vannak. Mindegy, hogy a fonaluk hosszú vagy rövid!


Legyen szép napunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram