Nekem az egyik legérdekesebb nap az évben. Nagyon sok ünnep van a közelben. A menyem, a fiam, lányom és unokám születésnapja szépen sorban, névnapok, és Zoltán névnap. Mikor milyenre sikeredett a nőnap kihangsúlyozása. Mikor, hogyan sikerült megélnem ezen a napon a nő ünneplését.


Életem nagyobbik részében nem volt semmi érzelmi kötődésem magával a női létemmel. Nem kívántam különösebben kihangsúlyozni a megjelenésemben, nem vártam megkülönböztetést az életben, párkapcsolatban, sehol.


Az egyetlen igazán átható a család néhány karizmatikus nőtagja volt. Ők meghatározták a sorsom azt hiszem. Az elmentek is még napi szinten bennem élnek. Az erőmet ők alapozták meg. Ők mutattak kitartást, emelt főt, egyenes gerincet és a nevem is a karizmatikus nagyimtól kaptam. A tőlük kapott nőt szeretném a gyerekeimnek és unokáimnak tovább örökíteni.


Aztán idővel magamra találtam. Megismertem a magamban élő nőt is. Szép út volt a felfedezése. Sok önismereti feladat, lelki támasz, önbizalomedző, barát és érzelmi támasz segített ebben. Jó, hogy az életem adott lehetőséget erre. Szeretem azt a kis öntudatos, erős, kitartó, locsi-fecsi nőt, aki bennem él! Kár lett volna, ha életem ezen része fehér folt maradt volna előttem!


Nőnap. Nem szeretem a frázisokat, amik ehhez a naphoz kapcsolódnak! Tiszteletlennek és neveletlenségnek érzem. Nem vagyok túl érzékeny, csupán a szakmám miatt túl sokat láttam már a valóságból. A világ működésében és működési zavaraiban mindig ott a nő! Kell neki a kiemelt figyelem! A nő, aki az édesanya! Anyja minden csatában küzdő férfinek. Minden nagy embernek. Minden nagy tudósnak. Anya, aki életet ad. Bármilyen körülményben fájdalmak között világra hoz egy embert.


A nő, aki támasza és társa a férfinak. Mellette áll és megöleli fájdalmában. Hazavárja és otthont teremt neki. A nő, aki engedi magát szeretni és szívét adja a kapcsolatban. Sokszor értelmet is a küzdelemben.


A nő, aki épít és dolgozik. Amikor az élet azt kívánja, otthonában. Amikor odaér, a munkahelyén a társadalomban. Amikor pedig a világégés eléri, akkor odaáll a férfi helyére és küzd érte.


Isten éltessen Benneteket kedves Nők!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram