Legtöbbször tanulságokat osztok meg.
Olyan történeteket, amelyekből valami rend lesz a végére.
De vannak ritka alkalmak, amikor nem a tanulság érdekel,
hanem az, ami mókásnak tűnik –
miközben belül nagyon is komoly.

Az egyik ilyen régi, makacs dolgom a dühöm.
Nem tudok vele mit kezdeni.
Nem kiabálok.
Nem csapkodok.
Nem török össze semmit.

A harag bennem marad.
Csendesen.
És rág.

Terápiákon mondták már, hogyan kellene kiengedni.
Módszerek, gyakorlatok, jó tanácsok.
Hallgattam.
Megértettem.
De a testem máig nem tudja igazán, hogyan kell ordítani.
Talán egy kezemen megszámolom, hányszor kiabáltam életemben.

Egyszer megtudtam, hogy a férfi és a nő dühe nem ugyanaz.
A férfi dühe erőt ad.
A nő dühe veszélyes.
Legalábbis így tanultuk.
Így lett a női dühből valami, amit jobb szépen elrejteni.
Mosollyal, türelemmel, megértéssel letakarni.

Az „engedd el” számomra mindig idegen mondat volt.
Mit engedjek el?
Mint egy poharat, amit elejtek?
Mint egy gyeplőt, amit kicsúsztatok a kezemből?
Vannak érzések, emberek, események,
amelyek nem mennek el.
Veled maradnak életed végéig.
Akkor is, ha már nem részei a mindennapjaidnak.

És ez nem baj.
A szépet meg kell őrizni.
A fájdalmasat pedig meg kell élni,
nem eldobni.

Dühösnek lenni nem bűn.
Fontos.
Szükséges.
Szabad.

Nem kell alpárinak lenni hozzá.
Elég, ha beszélek róla.
Mint egy lassú vízfolyás.
Elmondom, miben fájt.
Részletezem a vélt bűnöket.
Aztán egyszer csak elfáradok.
És sírok.
Ez a zárójelenet.

Megtehetem mások előtt.
Vagy egyedül.
Mindkettő működik.

Van, amit egyszerűen letiltok.
Kitörlök.
Lelkiismeret-furdalás nélkül.
Ez például felszabadító.
Ebben kifejezetten jó vagyok.

Segít a szomorú zene is.
Sok zene.
Fél éjszakákon át.
Reggelre általában visszatér a mosoly.
Nem azért, mert elmúlt a fájdalom,
hanem mert átment rajtam.

Kívánhatnám, hogy más is azt kapja, amit én.
De tudom: ugyanaz nem mindenkinek ugyanúgy fáj.
És nem is kell minden dühöt minden formában kiengedni.

A lényeg csak annyi,
hogy ne belül rágjon.

Ma is tanultam valamit.
A dühöt is lehet szépen csinálni.
Civilizáltan.
Csendesen.
Úgy, hogy közben az egészségemet szolgálja.

Aranyos?
Talán.
De működik.