Az egyik kedvencem. Hangszíne az igazi férfihang. Az igazi szívdöglesztő, női szíveket hódító hangszín.
Nem ismertem sokáig, csak énekes és dalszerző munkáját. Most már az Úrnak énekli a Hallelúját. 2016-ban hunyt el. Kanadában született író, költő, dalszövegíró és énekes. Montréalban és Westmountban nőtt fel. Érdekesen fogalmaz a gyermekkoráról: messianisztikusnak nevezi. Tizenévesen megtanult gitározni és egy country együttesben játszott. Apja végrendeletében rendszeres jövedelmet hagyott rá, így irodalmi és zenei karrierjét biztosította. Leonard szigorú munkafegyelem szerint dolgozott.
![](https://fetelka.hu/wp-content/uploads/cohen1-min.jpg)
Amikor Leonard Cohen megalakította első bandáját, a The Buckskin Boyst, amelyben ő gitározott, barátja, Mike Doddman szájharmonikázott, és Doddman barátja, akit Leonard csak ismert. mint „Terry” bucket basszust játszott.
1967-ben az Egyesült Államokba költözött. Ekkor felívelt a zenei pályafutása. Dalszövegei inkább irodalmi művek. Gyakran megjelenik a vallás is dalaiban. Ennek legnagyobb példája a talán leggyakrabban játszott dala.
1960-ban érkezett a görög szigetre, Hydrára. Huszonhat éves volt, és nagy írónak készült. Fegyelmezett életet élt, korán kelt, kiült a napra, és püfölte az írógépet. Meg kellett lennie a napi három oldalnak. Esténként pedig gitározott és énekelt, de akkor még eszébe sem jutott, hogy zenész akarna lenni.
Egy szőke norvég lány hordta neki a szendvicseket, amikor dolgozott. Már ha volt étvágya az írónak a speedtől. Ez a lány volt Marianne Ihlen, akit Cohen Hydrán ismert meg. Ihlen az első (szintén író) férjével és a kisfiukkal érkezett két évvel Cohen előtt a szigetre, de a házassága nem volt jó, nem is tartott sokáig. Cohen és Ihlen viszont egymásba szerettek, és a következő nyolc évben együtt éltek. Igaz, Cohennek az év egyik felét mindig Amerikában kellett töltenie, hogy eltartsa a családot. Aztán egyre rövidebbek lettek a Hydrán töltött időszakok.
![](https://fetelka.hu/wp-content/uploads/cohen2-min.jpeg)