Bizonyos napszakokban Frici a főszereplő az életemben. Kialakult közöttünk egy közös életritmus, amely kiszámítható, és mindkettőnk igényeihez jól alkalmazkodik.

Tanulságosak az együttélésünk apró történései. Fricinek megvan mindene, ami egy kamaszmacska boldog életéhez szükséges. Körömkoptató, karmolászható játékok, hogy lehetőleg ne én legyek a vadászösztöne áldozata. Mindenféle apróság, amelyeken kiélheti mozgásigényét, és a lakás biztonságában is gyakorolhatja ősi vadmacskatermészetét.

Egyik kedvenc zsákmánya egy macska alakú, puha ajtókitámasztó. Valaha az unokáim dédelgették, de ők már kinőttek abból a korból, amikor egy rongymacskát babusgat az ember. Így aztán Frici örökölte meg.

És bizony, alaposan birtokba is vette!

A füleit lerágta, a testét karmolások, harapások nyomai borítják. Szegény jószág már inkább egy sok csatát megélt veteránra hasonlít, mint arra a kedves macskára, amely valaha az unokáim játékai között üldögélt.

A minap szemügyre vettem, menthető-e még, vagy ideje volna újat beszerezni helyette.

Úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt.

Visszatömködtem a kilógó töltelékanyagot, tűt és cérnát vettem elő, és nekiláttam bevarrni a sebeket.

Frici természetesen azonnal megjelent. Érdeklődve figyelte a munkámat, időnként a mancsával is közreműködött. Hogy segíteni akart, vagy inkább akadályozni, azt nem sikerült egyértelműen megállapítanom.

Egy idő után azonban megunta a közös munkát, és eltűnt a szemem elől.

Nem kerestem. Megszoktam már, hogy időnként külön utakon járunk.

Egyszer csak furcsa zajokra lettem figyelmes. Kaparászás, motoszkálás, majd valami egészen különös, elégedett morgolódás hallatszott valahonnan.

Frici sehol.

Követtem a hangokat, míg végül felfedeztem a kanapé alatt bujkáló macskafit.

És ekkor tárult fel előttem a láthatatlan aknamunka eredménye!

Miközben én odafent szorgalmasan javítgattam az egyik játéka sérüléseit, ő odalent módszeres rombolásba kezdett.

Szabályos alagútrendszert kapart a kanapé aljába. A borítóvásznat kiszaggatta, a rugalmas szalagokat megtépázta, és szemmel láthatóan remekül szórakozott a titkos hadművelet közben.

Csak álltam, és néztem a pusztítást.

A rongymacska sebeit még be tudtam varrni. A kilógó tölteléket visszaigazítottam, a szakadásokat eltüntettem. Amit Frici a szemem előtt tett tönkre, azon még segíthettem.

De amit titokban, a kanapé alatt művelt, annak már csak a következményeivel szembesülhettem.

És elgondolkodtam.

Milyen különös, hogy ez nemcsak a macskákkal való együttélésre igaz.

Amit a szemünk előtt tesznek tönkre, azt még megpróbálhatjuk helyrehozni. Van lehetőségünk közbelépni, megérteni, javítani, vagy legalább tudomásul venni, hogy valami végérvényesen megváltozott.

De amit a hátunk mögött, titokban rombolnak le, annak sokszor csak akkor fedezzük fel a nyomait, amikor már nincs mit megmenteni.

És olykor nem is maga a pusztítás fáj a legjobban.

Hanem az, hogy mindeközben mi valami egészen mást hittünk igaznak.