Ez egy számomra sokáig értelmezhetetlen valami volt, amiről úgy tudtam, kizárólag a férfiaknak adatott meg. Valami különleges képesség, amellyel ők rendelkeznek, mi, nők pedig legfeljebb értetlenül szemléljük.

Mi az, hogy semmit sem csinálni? És mi az, hogy nem gondolni semmire? Olyankor mi van az ember fejében? Légüres tér? Fekete folt? Vagy talán szürke? Esetleg egyszerűen lekapcsolják odabent a villanyt?

Én ugyanis pörgök. Fizikailag és szellemileg egyaránt. Aztán egyszer csak eljön az idő, amikor lassulni kellene. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, ha az ember egész életében arra törekedett, hogy az idejét maximálisan kihasználja, hatékonyan éljen, és lehetőleg egyetlen percet se hagyjon parlagon.

Eszembe jutott, hányszor nevelgettem a gyerekeimet, mikor mit csináljanak, hogyan osszák be okosan az idejüket. Néha nem értettük egymást. Én őket, ők engem.

Anya egy optimalizált, felturbózott gép volt.

Ma már ők szeretnének átprogramozni engem. Lassítsak, pihenjek, ne akarjak mindig valamit csinálni! Könnyű azt mondani. Sok évnyi programozást nem lehet egyetlen gombnyomással felülírni.

Nálam a nap korai keléssel kezdődik, pontos napirenddel folytatódik, és a naptár jelzései szerint halad. Üresjárat lehetőleg nincs.

Kávézás közben elintézhető a netbank, feltölthetők az írások a különböző platformokra. Főzés közben rendbe lehet tenni a konyhát. Porszívózás alatt podcastot hallgatni, utazás közben hangoskönyvet. Minek csak egy dolgot csinálni, ha kettőt is lehet?

Sőt, nálam még az éjszakai műszak sem szünetel. Álmomban verseket írok, sorokat csiszolgatok, rímeket keresgélek. Néha egész jó költemények születnek, csak éppen az agyam nem kap szabadnapot. Úgy látszik, a tudatalattim sem ismeri a munka törvénykönyvét.

Egy ideje már zavart ez az állandó készenlét. Jó lenne néha kikapcsolni. Nem elaludni, nem másféle tevékenységre váltani, hanem egyszerűen csak lenni.

Aztán jöttek a kisebb-nagyobb testi problémák. Ezekkel már nem lehetett úgy bánni, mint a naptárban feltorlódott feladatokkal. Nem lehetett átszervezni, előrehozni, két másik teendő közé beszorítani őket.

Nekirugaszkodtam hát a lassításnak.

A fogyásom is arra ösztönzött, hogy többet pihenjek, jobban figyeljek magamra. Eleinte persze ezt is olyan lelkiismeretesen próbáltam megoldani, mint bármelyik másik feladatomat. Ha pihenni kell, hát pihenünk! Lehetőleg hatékonyan.

És akkor megtörtént a csoda.

Eltelt egy nap úgy, hogy semmi hasznosat nem tettem. Nem alkottam, nem szerveztem, nem teljesítettem. És ami a legkülönösebb: nem is hiányzott!

Voltak órák, amikor szinte semmi sem mozgott körülöttem. És a fejemben sem. Nem zakatoltak a gondolatok, nem sorakoztak a tennivalók, nem jelentkezett szolgálatra egyetlen verssor sem.

Csak üldögéltem, nézelődtem, lebegtem valami kellemes, meghatározhatatlan semmiben.

És egyszer csak megvilágosodtam.

Hát ez az! Ez lehet az a bizonyos semmi-doboz!

Heuréka! Nekem is van!

Ráadásul egészen jól érzem magam benne. Nem is értem, miért kellett ennyi évet várnom, hogy kipróbáljam.

Különleges élményt éltem át.

Csecsemőkorom óta először nem voltam hasznos, csupán léteztem.