Valakiben csukott szemmel is megbízni. Ez volt az a pillanat, amikor megszülettek a gondolatok. Megszülettek, világra jöttek és szép sorban üldögélnek itt, a monitoron. Kis okosságok feketén a fehér lapon. Milyen boldogság is idevarázsolni őket, segíteni a születésben, ízlelgetni őket, hogy minél jobbak legyenek!
Jóreménység, abban a hiszemben élni, azt gondolva, úgy vélekedve lenni. Ez a főnév többé-kevésbé a helyesnek gondolt vélemény, szándék. Ízleld csak meg! Jóreménység. Nekem semmiképpen nem egy az ismert földrajzi névvel, hanem valami nagyon belső hit az alapja.

Írás közben, amikor felemelem a tekintetem, egy szimbólumot látok, a továbblépés szimbólumát, a tudat átemelését segítendő magasabb szintre. Most nézegetem, a gondolataim rendezgetése közben. Legtöbbször azt teszem, amit kell. Illetve, amikor teszem, még nem tudom pontosan, miért is ezt az utat választottam. Az mindig sokkal később derül ki. Egyszemélyes háztartásomban azt eszek, amit éppen kívánok. Már rég nem vagyok abban a korban, hogy kivánós legyek, de érzem, hogy a szervezetemből hiányzó vitaminok, ásványi anyagok, és hasonlók megszólítanak, amikor az étrendemről döntök. Valami hasonló történhet az élet más területein is. Mostanában törekszem a tartalmas énidőkre, az egyedül töltött órák megtartására. Igényem van erre, élvezem, megnyugtat, kell most. Még nem tudom, miért is!
Az igazi szabadságot megélnem, el kell engedni a félelmem a magánytól. A társfüggőségből felszabadító utat kell megtalálni. Révbe kell érjen a lelkem! Ha nem akarok szembenézni a valósággal, az élet kényszerít rá. Szeretnék teljesebb életet élni, mint az elődeim, hát változnom kell.
Vannak nehezen érzékelhető tulajdonságaink, nekem talán a birtoklási vágy az. Persze, ezt még önmagamnak is szépen becsomagolom, mindig a megmentésre gondolok és fókuszálok. Tudom, senkit sem lehet megmenteni, mégis erőltetem. A törött szárnyú madaram is el kell tehát engedni, nem foszthatom meg a szabadságától. Ha szeretem, akkor nem teszem!

Kell mindenkinek a jóreménység, a gondolat, egy gondolati sziget, amikor átlép egy fordulóponton. Vannak események, melyek letörik a szarvainkat és alázatra tanítanak. Fájók és nehezek, de segítenek! Amikor nem egy hatalmas gyomros lendít át a lécen, talán sokkal nehezebb, akkor segítenünk kell önmagunknak! Buták vagyunk néhány dologban, amikor ragaszkodunk értéktelen dolgainkhoz, amik bármikor helyettesíthetők, mindig van másik, értékes dolgainkat pedig nem becsüljük meg eléggé, amikor azok pótolhatatlanok. Idő és hosszú befelé-nézés kell ahhoz, hogy megtaláljuk ezekben a kérdésekben a számunkra helyes választ.
Megéri türelemmel lenni, alázattal közelíteni, szelíd hallgatósággá lenni, mert ami ebből születik, az a mi életünket emeli magasabb szintre.