Ez a 177. bejegyzés. Sokat írtam, sokkal többet, mint amit gondoltam, amikor kitaláltam. Napjaim egyik kellemes foltja a bloggal való törődés. Egyre kedvesebb nekem és egyre lelkesebben ápolom. Mintha egy kicsit az arculaton is változtattam volna. Ma egy stúdióba mentem, hogy új fotók készüljenek rólam. Semmi más okom nem volt erre, csak a blog felfrissítése.

Kornélia a fényképészem. A műteremben már előkészült, de még további rendezkedés kellett a megjelenésem után. A szemüvegem nagyon megnehezítette a munkát, a fények és árnyékok lassan kerültek a helyükre. Nő, társ, anya és művész. Fél mondatokból is értette mit szeretnék. Megértett, pontosan. Talán, még jobban is, mint én magam.

Minden íráshoz hozzáolvasok. Már áttekintéskor is kiszúrom a számomra érdekes szövegeket, képeket, zenéket. Néha hagyom is, hogy rám találjanak dolgok, élmények, gondolatok. Jól esik a pillanat hevében is az írás.

Különösen érdekelnek a nő megítélésével kapcsolatos gondolatok. A fotózás ma nagyon fel is erősítette ezeket. Mit illik nekem? Mi való nekem? Ki is vagyok én? Mikor illedelmes egy nő? Mikor viselkedik illendően egy jó hatvanas nő? Mi az erősebb? A belső erőm, vagy a külső elvárások?

Ha nem vagy a kortársam, akkor még nem tudod, hogy a külső és a belső kor nagyon nincs összhangban. Pontosabban, az vagyok lélekben, aki voltam mindig is. Pontosan az! A lélek kortalan. Aki szerencsés, annak a teste sem mutatja percre pontosan a korát. Ha sportolsz, és vigyázol magadra, egészséges maradhatsz sokáig.

Kornéliával előre egyeztettünk, ezért nem lepődött meg, amikor megjelentem. Piros nadrágban. Később a fekete öltözékhez előkerült a körömcipő is. Munka közben beszélgettünk. Hogyan is öltözködik egy hatvanas nő. Illik vajon a virágos esőkabát, vagy valami konzervatívabb kellene rám? Ez az égő piros rúzs nem túl sok?

Azt hiszem, a szakértő szem nem talált semmit túlzónak, mert könnyedén és lazán rendezett különböző pózokba. Nagyon ügyesen csalt ki belőlem mosolyokat, néha alig bírtam visszafogni magam. A közösen töltött időben csak nő lettem. Semmi egyéb jelző nélkül.

Időnként meg kellett néznem a gépen az elkészült képeket, hogy elégedettségemet, vagy elégedettlenségemet elmondjam. Ezek a pillanatok azért megviseltek. Amikor egy gondolatnyi mosolyránc a profi gép nagyításában szakadékká mélyül. Talán, ha nem lennék ilyen vidám természet, kevesebb lenne belőlük. De, csupán pillanatnyi a borúm. Azt látom csupán, hogy boldog és vidám az életem. Azt látom csupán, hogy sokat éltem és még ma is élem az életem, nem csak vegetálok.

Tehát, kedvellek benneteket kicsi vonalak az arcomon! Mindegyikőtök mosolyban született és szép emlékben vésődött oda!