Másodszor kaptam ezt az erős kritikát, mármint, hogy erős vagyok. Túl erős. Amikor először fordult elő, igazából viccesnek találtam és erősen elfogultnak gondoltam. Úgy éreztem, az a másik csak a haragját vezeti le rajtam és nem is vettem komolyan. Most én is úgy éreztem, az vagyok, ellentétben a pipogyákkal és megalkuvókkal. Hisz ebben a közösségben döntéseket kell hoznunk, küzdeni és kézbe venni az irányítást. Értelmetlennek látom a semmit tevést. Milyen opció ez? Vállalni az anyagi és egyéb hátrányt, csak azért, hogy elkerüljük az ütközést?

Mentegetőzéssel kezdem, ami, tudom értelmetlen, nem kell bocsánatot kérnem azért, mert olyan vagyok, amilyen… Mégis szükségét érzem! Szóval, az életem tett ilyenné. Nem kaptam választási lehetőséget, ha nem ilyenné válok, akkor már nem is létezem. Vannak a sorsnak olyan mozzanatai, melyeket, ha átélsz, megacéloz. A másik opció, hogy nem éled túl.
Számomra nagyon vicces is ez a téma, mert egy kicsi, filigrán nő vagyok, nem lettem harsány és hangos, az izomerőm sem jelentős.
Árnyalja most a kapott kritikát a szemüvegem levetése. Ezzel még jobban kitárulkoztam, ez az eszköz sokat eltakart az arcomból, rejtette a tekintetem. Más az írott szó, a hallott szó, és a szemtől szemben kommunikáció tartalma. Értelem szerűen, az utóbbi a legtartalmasabb és legegyértelműbb. Ha látod a szemem és úgy hallod a szavaim, teljesen mást értesz belőle, mintha csak az írásom olvasnád.
Nem bánom, ha a figyelem középpontjába kerülök. Nem törekszem erre, de elviselem. Különösen akkor, ha magam, vagy egy csoport érdeke ez. Hajlandó vagyok döntést hozni, és viselem ennek a következményeit. Hogy ez nem népszerű? Tudom. Kimondom a véleményem, nem bújok senki mögé, nem rejtem véka alá. Tudom, ez sem népszerű! Elemzem a kapott információkat, átlátok a valótlan állításokon. Másoknak ez nem tetszik? Tudom. Tisztességesebbnek gondolom, ha tudják a többiek, mit gondolok. Ha kimondom, talán fordítok valamit az események szekerén, de legalább, megpróbáltam. A legtöbben inkább hallgatnak, tartanak a reakcióktól, szégyenkeznek kiállni az igazuk mellett. Ijesztő lehet, ha valaki ezt megteszi, talán elnyomva és fenyegetve érzik magukat.

Bármennyire nem népszerű ez a tulajdonság, nekem mégis így a jó. Eleget éltem már ahhoz, hogy megszokjam a helyem a világban. Szerencsés, hogy nem is várom el, hogy mindenki szeressen. Néha nem könnyű ez a szerep, de látom, hogy ha nem állnék ki a magam igaza mellett, ami sok más ember érdeke is, bizony inkább vállalnák a kihasználást és megalkuvást.

Szóval, vállalom magam. A szemüveg öltöztet, tehát lemeztelenítettem az arcom is. Erős? Lehet. Így látom helyesnek. Amikor küzdök valamiért, vagy valami ellen, nem csak magamért teszem. Hanem érted is!