Az akasztott ember


Néha mindenféle életfonalak hálója vesz körül. Összegubancolódtak. Ilyenkor, minél jobban kapálózok, annál jobban szorul a hurok, vagyis a helyes magatartás, ha néma figyelemmel kivárom, míg a fonalak elrendeződnek és kitisztul az út. Kinek mi az erős oldala, nekem ez nem az. Annál sokkal türelmetlenebb vagyok. De, hát épp ez a lényeg! A fejlődés, az erőpróba, önmagunk legyőzése.
Lehet türelmetlenül kapkodni, aztán legfeljebb leverek valamit! Előrébb nem visz, csupán zajosabb és nehezebb. Tudnom kell, lecsendesedni, hogy meghalljam a saját hangom. A zajos világban ez nagyon fontos. Le kell győznöm a saját türelmetlenségem, és szinte mozdulatlan némaságban kivárni, hogy lecsillapodjon a zűrzavar. A címben jelzett kártya is ezt kéri tőlem.

A Belső Hang, mely szavak nélkül szól hozzám, nem veszhet el a káosz zajában. Bírnom kell a legnehezebbet, türelemmel lenni. Türelemmel várni a lélek lassú lépteit, hogy utolérjen. Hisz, olyan sokszor rontottam bele szép dolgokba, csak mert nem bírtam kivárni, hogy eljöjjön az ideje. Hagyni a derűs nyugalmat magam körül. Élvezni a pillanat örömét és meglepetéseit. Nyitottan és szeretettel nézni a világra. Az elme száguldozik, mert bír és haladni akar. Kitaláltam, legyen úgy! Azonnal. De néha megállít a lelkem és azt mondja: Ügyes vagy! Szépen haladsz! De most adj nekem időt, hogy alkalmazkodjak a helyzethez, amit létrehoztál!

Bízom magamban, minden értem és nem ellenem történik. Elfogadom a változást. A nap végén pedig megajándékozom magam azért, mert ezen a békés napon, képes voltam csendben és türelemmel lenni. Nem is tudom, vajon, mi legyen az apróság, amit ma magamnak ajándékozok? Biztosan ki tudom találni!

A reggel első sugarai már áttörték a sötétséget. Ez a legtisztább pillanata a napnak! Amikor még minden halk és érintetlen. Csupa derűs lehetőség! Minden rajtam múlik, hogy ezt a szép sima lapot hogyan rajzolom be a nap folyamán. Szeretem ezt a napszakot! Ma a türelem lesz a legnagyobb erényem.

Jó reggelt! Szép napot Mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram