A szó maga, valamilyen mély belső gyermekit jelöl, naiv és tudatlan hozzáállást a világhoz. Bájos és örömteli fogadását a sorsnak. Amíg felnövünk, mind ez elveszik, bizalmatlanok leszünk, tele kételyekkel, félelemmel. A teljes élet ártatlansága azonban megmarad, életünk során legbelül ott van, megbölcsülünk és elfogadjuk a folyton változást az életünkben. Ez a gyermeki, és egyáltalán nem gyerekes, ártatlanság nagyon fontos a boldogságunk megtalálásában. Csak az élet mély megtapasztalása után leszünk képesek ezt a velünk világra jött, mély ártatlanságot megélni.

Különböző emberi kapcsolataimban jelen van ez a mély ártatlanság. Hisz, annyi a kapcsolat mágnese, mit tudunk adni egymásnak. Néha meg is kapom ezt a kérdést. Mit tudsz adni nekem? Ami természetesen nem tárgyiasult adásra vonatkozik! Még akkor sem, ha a helyzet azt sugalmazná. Sokkal mélyebb és őszintébb kérdés ez!
Akkor van helyünk és értelmünk egymás életében, ha tudunk adni egymásnak. Ennek az adásnak pedig minden irányból működőképesnek kell lenni! Ha nincs, akkor az, szépen el is fog múlni, bármennyire fogjuk egymás kezét!
Kell, legyen bennem valami, amit adni tudok neked, olyan, aminek az elfogadására készen vagy. Éreznem kell, hogy amit képes vagyok adni, azt te elfogadod, akarod és szükséged van rá. Benned is jelen kell, legyen valami, amit adni vagy képes nekem, valami, amit elfogadok tőled és szükségem van rá.
Ha ezek nem elegek, felemásak, vagy hiányosak, akkor nem tudunk egymás mellett haladni, előbb vagy utóbb elválnak útjaink. Nem tud tartós maradni, ha csak az egyikőnk ad és a másik csak vesz. Ó, ne arra gondolj, hogy kihasználja az egyik a másikat! Fontos mindenki számára, hogy érezze, szükség van rá! Nagyon fontos, hogy adhassak! Elveszíti a talajt maga alól az, aki nem érzi személye fontosságát a másik életében. Sokszor felületesnek látszó kapcsolataink is hosszan velünk maradnak, néha egészen végig, mert jelen van ez a kölcsönös szükséglet. Kapok tőled valamit, amit veszek és fontos, meg te is adsz nekem valamit, amit mástól nem kaphatok meg, és kell nekem. Tartósnak hitt és tartott viszonyaink romolhatnak meg, ha egyikünk nem érzi fontosnak magát, nem érzi, hogy ad, és amit ad, az elengedhetetlenül fontos.

Szóval, ne veszítsd el a talajt a lábad alól! Dolgod van, szükségem van rád, életem fontos része az, amit nyújtani tudsz nekem! Tudd, hogy az, ami nem a kötelességed, mégis értem teszel, az nagyon fontos. Mint a lélegzetvétel az életben maradáshoz!