Az élet varázslatos. Nem kizárólag a fantasztikus film főszereplőjére igaz ez, hanem minden emberre. Vagy, talán, majdnem mindenkiére. Gondolj csak furcsa balesetekre, és villámcsapás szerű megvilágosodásokra. Mind futunk a sorsunk elől, vagy néha utána. Meg aztán leragadunk valahol és úgy kell kibillenteni abból az elakadásból, valami földöntúli erővel. Végül megvilágosulunk, minden sínre kerül, halad tovább, most már a megfelelő sebességgel és időben.

Voltál már úgy, hogy ezt az embert ismered már ezer éve? Holott most látod először. Érezted már, hogy ez már megtörtént és csupán ismétlődik? Van egy emberöltőnek sok olyan pillanata, ami megmagyarázhatatlannak tűnik, más, mint a többi, megfog, rabul ejt, és nem érted, hogy miért. Nekem ezek a legszebb dolgok, mert elvarázsolnak, különlegessé tesznek, kiszíneznek. Magasabb szintre visznek a mindennapi taposómalom unalmából.
Többször láttam már ezt a bizonyos filmet, és mindig elvarázsol. Fogékony vagyok létem érdekes pillanataira, talán azért, de nagyon valóságosnak érzem a történetet. Minden emberben van valami halhatatlan, különleges, egyedi. Akkor is így van ez, ha észre sem veszi, nem foglalkozik vele. Különc tulajdonság, rendkívüli életesemény, vagy egyszerűen csak a sors buktatói az érdekesek.
Különleges például, hogy nem őszülök, mint más emberek. Nem értem azért sem, mert évekkel ezelőtt voltak ősz tincseim, de aztán azok is sötétek lettek. Más emberekben is képes vagyok meglátni a rendkívülit.

Adaline története két gondolatot indított el bennem, melyek miatt írni kezdtem. Az egyik az a része a filmnek, amelyben a nő azt érzi, már túl sokat élt, túl sok volt mindenből, szeretne megállni és nem futni tovább. Voltál már ilyen helyzetben? Én voltam. Akkor kezdtem tudatosan változni és megismerni önmagam teljesen. Tudatosult bennem, hogy én vagyok az életem rendezője, nem hagyhatom a sors parttalan folyását.
A másik gondolat egy felismerés, hogy most vagyok az éppen jó helyen. Ez az érzés tanított meg arra, hogy észrevegyem a környezetem jeleit. Mindig vannak kenyérmorzsák, amelyek arra fordítják a figyelmünket, amerre mennünk kell. Tudni kell, ezeket észlelni, meglátni, mert sokat segítenek.

Legyen szép napunk! Békében és szeretetben, sok felismeréssel és megerősítéssel, hogy az utunk éppen arra kanyarog, amerre a legjobb nekünk!