A szépség belülről fakad

A szépség belülről fakad. Kiül a nő arcára a lelke. Nincs az a botox, terápia, vagy kozmetikum, ami segítene a lélek gyógyításában.


Az ünnephez közeledve, az év végi számadás előtt beszélgetés témája volt, hogy miért úgy nézünk ki, ahogy. Szinte azonos adottságok mellett is nagyon különbözünk. Ki mennyit szán a külsejére, pénzben, időben. Aztán a bosszankodás, hogy megérte? Minek? Természetes női vágy, szépnek lenni! Na, nem baba-szépnek, hanem úgy általában vonzó nőnek maradni.


Nehezebb dolog megérteni, hogy mindegy mennyit kaptál születésedkor, idővel a belső kisugárzás felülír mindent. Belül kell kitakarítani, rendet tenni, megbékélni és utána a külső is idomul ehhez. A belső béke. A pozitív hozzáállás. Képesség szeretni önmagad és másokat. A bűnbakkeresés feladása. Az irigység és féltékenység megszüntetése. A kontrollmánia! Ez utóbbi azt hiszem elég gyakori női tulajdonság.


Olvastam bizonyos tulajdonságokról, amik fúriává tesznek idővel. A házsártos asszony, aki magából gyakran kikel, veszekszik, feldühödik, civakodik. A hárpia, aki állandóan zsörtölődik. Ezek a tulajdonságok sokkal jobban meghatározzák a vonzó külsőt, mint isten adta vonásaink. Persze, ennek tudatosulni is kell. Szembe kell nézni vele, szembe kell nézni önmagunkkal.


Mindig meglep, hogy ezek a számomra evidens és egyszerű tények mennyire elfogadhatatlanok egyesek számára. Nem számít, hogy vékony vagy molett, gazdag vagy szegény, szőke vagy barna, tanulatlan vagy diplomás. A belső béke mindenkinek szíve joga. A belső békéd és szerető szíved, meghatározza a megjelenésed.


Megkaptam: könnyű neked, tiszta genetika! Most magyarázkodjam? Ugye, civilizálatlan lenne anyám külsejével példálózni. Már csak azért sem, mert külsőmben teljesen az egyik nagymamám formázom, aki egyáltalán nem volt egy klasszikus szépség. De egy nagyon pozitív szellemű, jó kedélyű asszony volt. Ő aztán nem kiabált, nem veszekedett, nem házsártoskodott. Tisztelte mindenki szabadságát és méltósággal viselte a reá mért terheket is. Nagyon idős korában is kellemes megjelenésű nő volt. Kedves és mosolygós mindenkivel.


Nők, lányok, asszonyok! Tegyetek magatokért! Dolgozzatok a lelketeken és utána a testeteken! Jár nektek a belső és a külső szépség!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A bejegyzéshez az első hozzászólás már megérkezett.
Légy te a második, aki folytatja!

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram