Vajon miért veszett ez el? Sokan beszélnek csak, de teljesen figyelmen kívül marad ez a fontos tény. Jár a szája, hangok bújnak elő az ajkai közül, de mintha csak a semmi szánkázna a havon. Sémák szerint csordogál az életük, hiszik, másnak sem számít semmi sem. Dermesztő hideg az egész stratégia, felfogás és mátrix. Inkább matematika, mint lélek.

Ha azt mondja „nem zavarsz”, annak semmi köze a szavak jelentéséhez. Talán inkább, „nem is vagy, nem létezel”. Akkor, miért nem ezeket a szavakat használja? „Semmi közöm hozzá”, le kell fordítani, most 5 percig független vagyok. „Én egyedül élek”, valóban ennyire, hülyének nézik a nőt? Szóval, a legtöbb kommunikációval nem tudok mit kezdeni! Hisz a magyar nyelv annyira színes, annyi szép szavunk van mindenre, hogy hajszálnyi árnyalatokat is ki tudnának fejezni, ha nem lennének ennyire igénytelenek!

Írótárs férfi szúr belénk kis nyilacskájával, hogy tudtok ilyen „töketlenekbe” botlani? Hát, nem is tudom! Ha magam lennék ebben, mondhatnám, béna vagyok, de túl sokan érezzük ezt.
Aztán kamaszkorom zenéje zuhan rám. Pont megfelelő időben, hogy hangulatot adjon a regényem írásához. Minden stimmel, a téma és a zene harmóniában vannak. Istenem, hová tűntek azok a férfiak? Kihalt egy nemzedék és megsemmisültek a hím sejtek? Nézem a klipet és hallgatom a zenét! Istenem, igazi pasik! Nézd, ott a nő mellette! Nem online értekeznek. Nem plasztikázott és nem fogszabályozott, eredeti pasi szerű pasik!

Hová tűntek a férfiak, akik még tudtak beszélni? Akik képesek szavakba önteni az érzelmeiket, ki merik mondani? Sőt, nem csak mondták, suttogták és kiabálták, hanem éreztek is. Mertek érezni! Mertek élni, valódi életet, egészet és igazit.
Hová tűntek, kik építettek és alkottak, nem sírtak az anyukájuk után? Ha a nő a vállukba kapaszkodott, hát erősen tartották! Nem folytak szét azonnal, mint a lekvár. Lehettünk gyenge nő, nem bánták! Egyenes derékkal vitték tovább, mit kellett. Méltósággal veszítettek és nem féltek győzni sem.

Ma egyszerűen múmiának érzem magam a múzeumban. Élek, élem az életem, rend van köröttem, de a világ lemaradt. Vagy inkább, személytelen és igénytelen lett. Nincs az a kemence, ami melegséget vihetne ebbe a személytelen, igénytelen és fásult világba?