Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy pókocska. Csinos, édes kis pókocska. Nőtt, növekedett és elkezdett hálót szőni. Jöttek a legyecskék, muslincák és ő jókat lakmározott. Titokban katicabogárrá szeretett volna válni! Szép piros, kedves hétpettyes katicává.

Eljött az idő, amikor már többre kezdett vágyni, mint apró rovarok. Jött a cserebogár és beleragadt a hálóba. A pókocska nagyon szépen meghízott a szép nagy bogártól.

Még nagyobb hálót szőtt. Jött a százlábú és beleragadt a hálóba. Húúúúúú! Ez már szép falat, mind a száz lábát magának akarta. Szépen megzsírosodott. Kezdett egyre szebb és csillogóbb hálókat szőni.

Arra járt a pincebogár és szépen beleragadt. Jó tápláléknak bizonyult. Vett is a pók egy szép piros köntöst. Hátha meglátják benne a katicabogarat. Nem akart nagy hájas pók lenni, ő a vonzó és szerethető kis katica sorsát kívánta. De nem tudott lemondani a zsíros falatokról, borkóstolókról! Így aztán még zavarosabb lett az élete.

Ekkor az ő nagy és díszes hálójába akadt a csíbor. Ez aztán a szép zsákmány! Csak nőtt a potroha, hájasodott, növekedett. Már nem igazán látott mást, mint a prédát. Amit fel lehet falni. Vett a köntösére pettyeket, szép csápokat csináltatott, kivasaltatta zsíros bőrét, de hiába. Egyre kevésbé akarták benne meglátni a katicabogarat. Közben a piros köntös alól kilátszottak a szemölcsei, a háló szövő lábai, a csavaros nedvei.

Egyre mérgesebb és boldogtalanabb lett. Haragjában felfalt minden arra járó bogarat. Csak a háló és az ízes lakmározás töltötték ki a gondolatait. Semmi sem tudta kibillenteni erről az útról. A zsíros falatért bármit meg lehet és kell tenni. Csak az számít!

A mese vége pedig, addig élt, míg meg nem halt.

A tanulság? Az már más. Az vagy, aminek látszol. Ne akarj katica-köntösben villogni, amikor kilógnak alóla a szemölcseid! Minden út vezet valahová, hát ne csodálkozz azon, hogy mivé lettél. A te utad volt, ezen akartál menni. Hát szép nagy, zsíros pók lettél. Élj pókként a pókok között! Felejtsd el a katicákat, az egy egészen más világ!