
Eladtam egy lakást. Nem először az életemben, így azt hittem, nagyjából tudom, mire számíthatok. Vevő, eladó, ügyvéd, szerződés, aláírás. A pénz egyik zsebből a másikba vándorol, a lakás gazdát cserél, mindenki hazamegy.
Naiv elképzelés volt.
Azóta ugyanis fejlődött a világ. Ma már egy lakás eladásához nem elegendő, hogy az ember igazolja a személyazonosságát, a tulajdonjogát, és rendelkezzen némi aláírni valóval. A nemzetközi bűnözéshez fűződő viszonyát is tisztáznia kell.
Az ügyvéd sorra vette a szükséges dokumentumokat. Én figyeltem, a vevő bólogatott. Láthatóan otthonosan mozgott a jogszabályok és nyilatkozatok világában. Befektető, nem először vásárol ingatlant.
Aztán elérkeztünk a pénzmosáshoz.
Kiderült, hogy a vevőnek nyilatkoznia kell a pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos kérdésekről.
Elképedtem.
Én csak egy lakást akartam eladni. Erre egyszer csak megjelent az ügyvédi asztalnál a nemzetközi terrorizmus.
A vevő nevetett. Neki ez már ismerős terep volt. Nekem viszont egészen új élményt jelentett, hogy a polgári élet egyik legközönségesebb ügylete során ilyen súlyú bűncselekmények kerülnek szóba.
Aztán eljátszottunk a gondolattal.
Mi történne, ha a vevő egyszer csak komoly arccal kijelentené:
– Igen, kérem, pénzmosás céljából vásárolom a lakást. És ha már kérdezik, terrorista szervezeteket is támogatok.
Vajon mit tenne az ügyvéd?
Megigazítaná a szemüvegét? Új tollat venne elő? Megkérné az ügyfelet, hogy legyen szíves ezt még egyszer, lassabban elmondani?
Vagy megkönnyebbülten felsóhajtana, hogy végre valaki őszintén válaszol?
Nevettünk.
Hazafelé már azon gondolkodtam, milyen különös világban élünk.
A tisztességes ember becsületszóra kijelenti, hogy tisztességes. A tisztességtelen pedig, ha van egy csöpp esze, pontosan ugyanezt teszi.
Természetesen tudom, hogy a pénzmosás elleni szabályozás nem pusztán egy nyilatkozatból áll. Az ügyvédnek ellenőrzési és átvilágítási kötelezettségei is vannak. Szükség is van rájuk.
Csak éppen az egész helyzetben van valami ellenállhatatlanul groteszk.
Mert miközben a világ egyre bonyolultabb módszerekkel próbálja kiszűrni a csalást, mi egyre több papíron bizonygatjuk, hogy nem vagyunk csalók.
Nyilatkozunk, hozzájárulunk, tudomásul veszünk, kijelentünk, igazolunk. Lassan már ahhoz is két tanú kell, hogy jó reggelt kívánjunk.
A bürokrácia különös teremtmény. Abból indul ki, hogy bárki lehet gyanús, majd megnyugtatja magát azzal, hogy mindenki kitöltötte a megfelelő nyomtatványt.
Persze lehet, hogy éppen ez a civilizáció csúcsa. Nem kell többé a másik ember szemébe néznünk, és eldöntenünk, hiszünk-e neki. Elég, ha aláírja.
Én mindenesetre megnyugodtam.
A lakásom vevője nem jelentette be, hogy terrorista szervezeteket finanszíroz. Sőt, a szükséges nyilatkozatokat is megtette.
Így aztán minden esélyünk megvan rá, hogy az adásvétel rendben lezáruljon.
Ha legközelebb lakást adok el, már én sem lepődöm meg semmin.
Legfeljebb előre kiírom a hirdetésbe:
Eladó lakás. Tehermentes. Terroristák kíméljenek!