Andersen szatirikus meséje jár a fejemben, amióta olvastam a legújabb törvényről a híradásokban. Tudjátok, ugye, melyikre gondolok? Egy kis részlet A császár új ruhája című meséből. Amikor már kész az a bizonyos öltözék és szembesül a világ a valósággal. Bólogat és félrenéz, míg valaki ki nem mondja az igazat.

„A körmenet előtti napon hajnalig virrasztott a két takács; nagy sereg gyertyát gyújtottak, hadd lássa odalenn a nép, milyen nagyon iparkodnak a császár új ruhájával. Aztán úgy tettek, mintha leemelnék a kelmét a szövőszékről, nagy ollókkal szabdalták, teregették a semmit, varrótűket villogtattak a levegőben, s jelentették:

– Elkészült a felséges császár új ruhája!

A császár maga ment a takácsokhoz fényes kísérettel; a két csaló magasra emelte a karját, mintha tartana valamit, s buzgón sürgött-forgott:

– Tessék a nadrág! Tessék a kabát! Tessék a palást. Könnyű, mint a pókháló, aki viseli, úgy érzi, mintha semmi sem volna rajta, de hát éppen az a nagyszerű.

– Bizony, az a nagyszerű – bólintottak rá a rangos urak, de nem láttak semmit, mert a levegőt senki se láthatja.

.........................................................................................

A kamarás urak, akiknek az volt a tisztségük, hogy a császár uszályát vigyék, lehajoltak, mintha fölemelnék az uszályt, sürögtek-forogtak, úgy tettek; mintha vinnének valamit, mert persze ők se merték elárulni, hogy semmit se látnak.

Elindult hát a császár a körmenettel, méltóságosan lépkedett a selyemmennyezet alatt.

A nép pedig mind az utcán meg az ablakokban tolongott, és azt kiáltotta – Milyen gyönyörű a császár új ruhája! Milyen gazdag az uszálya, s milyen jól illik neki! – Senki se merte megvallani, hogy nem lát semmit, hiszen akkor a többiek tisztességére méltatlannak vagy földbutának tartanák. A császárnak még egy ruháját se csodálták meg ennyire.

– De hiszen nincs is rajta semmi! – szólalt meg egyszer csak egy kisgyerek.

– Emberek, halljátok, mit mond az ártatlanság? – súgta az apja a többiek fülébe, amit a gyermek mondott.

– Nincs is rajta semmi! Ez a kisgyerek azt mondja, hogy nincsen rajta semmi!

– Nincs is ruha a császáron! – rivalgott fel végül a tengernyi tömeg. A császár nagyon megütközött ezen; maga is úgy vélte, hogy igazat mondanak, de azt gondolta “Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre!”

És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát – a levegőt.”

Félelmetes idők rossz leheletét sugallja ez az egész. Asszonyi és anyai érzéseim berzenkednek, lehetetlen, hogy ennyire elvaduljon a világ. Önnön vesztünkbe rohanni a vagyon, a pénz és a harácsolás miatt? Mit gondolnak magukban, azok, akik most a köz, a nép, az emberiség ellen vannak? Őket nem fogja a golyó? Családjukat, gyereküket, szülőiket sem?

            Szeretnénk hinni, hogy az ember okosabb lett ebben a modern világban! Nem lett. A kapzsiság nagyobb, mint valaha is volt az emberiség történetében.

„Nincs is rajta semmi!” – kiáltja a gyerek. Mi pedig némán tovább tapsolunk. Vak díszsorfalként állunk, és nézzük, ahogy az önhittség, a kapzsiság és az ostobaság menetel el mellettünk meztelenül, hazugságba öltöztetve. Mert ezt mondják: „Ez a ruha más. Láthatatlan, csak az arra méltók látják.” És mi, nehogy méltatlannak tűnjünk, bólogatunk. Hallgatunk. Asszisztálunk.

Törvények születnek, amelyek semmit nem takarnak, csak az üres, öncélú hatalmat. A nép testére varrt ruhák nem melegítenek, nem védenek, csak szorítanak. Aki szólna, az hazafiatlan, ostoba, áruló. Így, hallgatunk tovább.

Pedig a mesében legalább volt egy gyermek, aki kimondta az igazságot. Ma van ilyen gyerek? Vagy ő is némaságra nevelt, telefonba temetett, algoritmusokkal hülyített másolata lett a felnőtt világ öncsalásának?

A császárok ma nem egyedül meztelenek. Meztelen az egész udvar. Meztelen a jog. Meztelen az igazság. És mi, akik még látjuk, elfordítjuk a fejünket, nehogy észrevegyenek minket a látás bűnével.

Ez nem mese. Ez valóság. És az már nem Andersen tollán múlik, hogy mikor és ki meri majd újra kimondani:

„Nincs is rajta semmi!”