Az önszeretet, önismeret létráján hamar összeakadtam a rossz szokásaimmal. Ugyanakkor kitűnt a jó szokások hiánya. A szokások azok az apró döntések, melyek a napi rutinom alakítják. Elhatároztam, megteszem, és a rendszeres cselekvés hatására a tudatos tudattalanná alakul, már gépiesen hajtom végre. A szokásaim meghatározzák a személyiségemet, adják a hitemet, és segítenek a fejlődésben, vagy éppen, gátolnak abban. Segítenek, ha pozitív irányban hatnak rám és gátolnak, ha ellenkezőbe taszítanak.


Az elhagyott rossz szokásaimra nem akarok sok betűt vesztegetni. Ez egyénenként nagyon különböző, lehet, hogy valami nekem durva negatívum és másnak csak apróság. Egy napi rutinom emelném csak ki, amelyben a lazítást a háttér televíziózás jelentette. A rám erőltetett gondolataival, világnézetével, híreivel. Amikor kidobtam a televízióm, nem gondoltam, hogy milyen hatalmas következménye lesz ennek. Benne az általános életstílusban, nem látszott, hogy mennyi energiától foszt meg ez. A mai napig taszítom magamtól a hírportálokat és hasonlókat, ennek csak jó hatása van az életemre.


A szokásaim átalakításában a kis lépések elvét követtem. Egyszerre csak egy apróságnak tűnő dologban akartam változni. Egyszerre csak egyben. Nekem ezekhez mindig kellett segítség, egy belső mankó, valami, amihez köthetem.


Például a naplóm, ami állandóan a szemem előtt van, és reggel a kávézás alatt lehet benne a napi hálákat lejegyezni. Kap ettől minden nap egy pozitív hajtóerőt. Jobb lesz a kedvem, magasabb a rezgésem. A bakancslista, ami lehet, hogy korai, de amikor elkezdtem írni, próbáltam jó magasra tenni a lécet. Oké, nem tanulok szaxofonozni, ez már kimarad. De a tandemugrás hatása a személyiségemre, nagyon hatalmas. Megmutatta, hogy bármire képes vagyok. Bármire! Egy szórakozásnak tűnő, de mégis nagy megmérettetés nagyon sokat lök rajtunk, hogy képesek legyünk a céljaink érdekében tenni.


Nagyon fontos volt a kishitűségem legyőzése, mert életem nagy részében mást sem hallottam, csak azt, mi mindenre vagyok alkalmatlan, képtelen, nyomorult tehetetlen kripli. Megtartottam a bakancslistához kapcsolódó jó magas célokat. Ezek nem karriert érintők, de a legjobban épp azt segítő dolgok. Le kellett küzdenem a félelmeim, és ez megtörtént. Hiába nem a karrier ösztönzött egyes szokások kialakításában, éppen arra lett a legnagyobb hatásuk.


A célok elérésében nagyon fontos az erőnlét megtartása, megőrzése. Ebben a kapaszkodó a mérleg nekem. Méregetem magam és tartani igyekszem a súlyom. Ennek a szokásnak a hatása rám, a törekvés a rendszeres egészséges táplálkozásra, hogy ne csökkenjen a súlyom, és a mindennapos mozgás a hízás ellen. A jó erőnlétem biztosítja a pozitív életszemléletem is.


Nem tudom, neked mi kell a jó szokások kialakításához, ezt magadnak kell kitalálni. Minden fejben dől el, meg kell születni egy elhatározásnak és tudatos cselekvéssel tenni érte. Egy idő múlva már tudattalanul is megy. Ne tedd a lécet alacsonyra! Ha kis lépésekben kell is haladni, az ne legyen tyúklépés! Lehangoló, márpedig kell a sikerélmény. Az első sikerélményeket önmagadtól kapod meg! Sőt, ezeket nem is mindig látják mások, a környezeted! De éppen attól csodásak, hogy önmagadat legyőzted. Ez a legnehezebb!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram