Milyen érdekes is az ember! Némelyik, ránéz a poharára és csak azt látja, félig van csak. Mert neki a teli számít, ami van, az kevés. Ő a pesszimista, a borúlátó, az aggodalmas. Az új dolgokban problémát lát, a nehézséget látja. Á, úgy sem fog működni! Ezért aztán, adott helyzetben, leblokkol, aggodalmaskodik, saját negatív érzelmei elhomályosítják a gondolatait. Zárkózott, bizalmatlan, nehéz vele az együttélés.
Ugyanekkor a másik ember azt látja, ez a pohár félig tele van. És örvend! Derűlátó, bizakodó, az újdonságokban a pozitív lehetőségeket látja. Nem omlik össze a nehezebb élethelyzetekben, elfogadja, hogy van ilyen is. Jó, mondhatjuk, rózsaszín szemüvegen nézi a világot, de ez nem feltétlen van így. Csak, ha végtelenül naiv. Az optimizmusnak is megvannak az egészséges határai.

Számomra nagyon fontos adott helyzetekben, vajon mit tudok ebből kihozni? Az optimizmusom nem bolond ötletekre sarkall, hanem próbatételre. Mit jelent ez a kedvező helyzet nekem, mit tudok ebből a magam gyarapodására fordítani? Mint, az előforduló akadályok sem állítanak meg, kibontom abból is azt, ami hasznomra, épülésemre lehet.
Csevegés közben döbbentem rá, mennyire fontos is az a bizonyos pohár! Hihetetlenül fontos a mindennapi életünkben. Ugyanarról a dologról beszéltünk, és nekem a van, a társamnak pedig a nincs volt a reakció. Megdöbbentem azon, hogy milyen apróságon is múlik a személyes boldogságunk!
Sokat láttam már az életből, néha talán, túl sokat is. Végig kellett néznem, hogy a hitetlen és pesszimista életszemlélet hogyan végez egy emberrel. Aki mindig a legrosszabbat várja, azt is találja meg. A szemüveg pedig rajta van, hiába győzködöm a magam látásmódjáról. Míg én a tartalmat látom, neki csak az üresség számít. Aztán, olyat is láttam, látok, aki messze dobja mindig a pöttyöst, soha nem lehetőséget az előrelépésre, lát, hanem csak tobzódik a jelenben. Így aztán, a túlzott optimizmusa ugyan oda viszi, mint a pesszimistát.            

A poharam egész életemben félig volt, de minden reggel hálát adok azért, ami van. Megbecsülöm a morzsákat és szeretettel ápolom a kincseim. Amik vannak! Nem adom át magam a hiány érzésének, az elégedetlen szomorúságnak. A tegnapi csevegésben éreztem egy cseppnyi bántást, mert abban a bizonyos pohárban én is benne vagyok. Ha, neked az semmi, akkor nem becsülsz! Hisz, látod, te vagy az én poharamban!