Szép napos a reggel! Van benne egy erős érzés, hogy örömöket tartogat, jó érzéseket és boldogságot. A reggeli nézelődésben, ki keresett, kinek kell válaszolnom, mik a mai napirend fontosabbjai, végig néztem egy videót egy táncoló kislányról. Szépen járta a népzene dallamára, nagyon igyekezett, mosolygott és lelkes volt. A végén, a meghajlás után, csöppet sírni látszott, de azonnal odaszaladtak hozzá asszonyok és vidámra ölelgették.

Végigfutott rajtam, hogy hány őse és elődje is volt ebben a produkcióban! Aki megszerettette vele a népzenét, és talán dalokat is tanított neki. Azok, akik a tánclépésekre okították, bemutatták neki a felnőtt lépteikkel, kicsi lábába oltották ezt a fürgeséget. Kis népi, hímzett ruháját, akik varrták és hímezték, ráadták, megtanították, hogyan is kell viselni.
Az anya, a nagymama, a nagynéni, a keresztanya, óvó nénik és tanítók, szomszédok és ismerősök, mind, akik példát mutattak a kislánynak, hogyan is kell élni. Derűvel és boldogan, szépen tartva magát, kecsesen, illő viselkedéssel, alkalmazkodva a környezetéhez, de mégis végtelen szabadon minden egyes lépésében.

Az egyik legszívmelengetőbb érzés, amikor meglátom magamat az utánam jövőkben. Elég egy gesztus, néhány szó, vagy mondat, és megkönnyeztet a meghatottság. Ez az öröklét záloga! Ott fogok élni bennük! Mindegy, éppen mi is az a kicsiség, nekem akkor is óriási a jelentősége.
Kicsi babám vitatkozik velem, mert nem engedtem meg valamit, mit ő nagyon akart. Hát kiabál velem, hogy „szia babuskám”, mert amikor fegyelmezem, babuskámnak nevezem. Másnak ez semmiség, de nekem azt jelenti, a szavai nem durvák, ő sem fog a szájára ronda kifejezéseket venni, még mérgelődés közben sem. Dühében sem káromkodik, mint a mamija sem.
Kis iskolásom versikéje az asztalomon áll, mert nekem boldogság, ő utánozva engem, verset írt. Példát lát bennem, kísérletezik miattam, kifejezi önmagát és az érzelmeit. Lakik benne valaki belőlem is.
Nagy iskolásom nagyon öntörvényű, határozottan tudja, mit akar. Nem billenti ki a terveiből a szülői ellenállás, megy a maga útján. Sőt! Tükrözi kifelé, ez az út az övé, ebben jól érzi magát, és hozza is a jó eredményeket bizonyítékul. Nagyon jó érzés látnom benne ezt, mert arra emlékeztet, amikor értetlenül nézte a környezetem, mi is szeretnék lenni, és én el is végeztem a támogatásuk nélkül.

Ugye, tudjátok, mi példaképek is vagyunk a környezetünk számára! Tovább viszik az erényeinket és hibáinkat. Ne az jusson eszükbe rólunk, „na, én ilyen nem leszek”! Ezek az örökségek a maradandók, nem azok, amelyeket pénzért veszünk nekik!