"Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban."

(Müller Péter)

Milyen sokáig hittem a célomban, hogy az egy jó és magasztos cél. Arra kell mennem, azért kell dolgoznom. Hittem az eszményeimben, az elveim helyességében, a szép gondolatokban. Hittem, hogy a jövőben ott van az a paradicsomi állapot, ami felé menetelek, és egyszer majd oda is érek. Még nem láttam, milyen, amikor az élet egyenlít!

Aztán megtaláltam a szívem közepén egy aprócska kislányt kuporogva. Akkor megértettem, hogy ő az én hősöm. Én. Aki a lehetetlent lehetővé teszi. Aki a határokat feszegeti és nem hisz a károgóknak, akik lehúzzák. Ki nem a „járt utat a járatlanért el ne hagyd” szabályt követi.

Ott vagyok a csendben és a békességben, és táplálom magamban minden nap, minden percben az erőt, kitartást, szeretetet és boldogságot. Abban a kislányban lakik az erő, ő hordozza az értelmét a létemnek. Ott születik a mosoly az arcomra, bátorító szó és a remény. Ott születik minden boldogság, siker és nevetés.

A labirintusban számtalan kivezető utat találhatok. De boldog azon leszek, amelyiket a szívem közepén lakó kislány választott. Minden nap megtapasztalom, hogy a cselekedeteim hiába jók, boldoggá az tesz, ami onnan fakad. Sokat tettem, sok jót tettem, de nem mind tett boldoggá. Sőt, sok inkább keserűvé.

Nagyon nem mindegy, hogy a jóságaink hol születnek! Valaki mást teszünk önmagunk elé, vagy a cél nagysága a meghatározó, netán megalkuszunk a „teréz anyai” szolgálatban, vagy a saját boldogságunk a legfontosabb.

Nem önzőség mind az, amit leírtam! A szívem közepén született gondolatok sosem ártanak másnak, nem tesznek rosszat miattam másnak. Csupán van bennük egy aprócska részlet, amitől én is boldog lehetek.

Nagyon sokszor elfeledkeztem arról a kislányról! Olyan görcsösen akartam jó lenni, hogy magamat nem vettem számításba. Utólag pedig nagyon jól megfigyelhető, hogy legtöbbször csak finomított volna a dolgokon, ha nekem is jó.

Merek már hinni magamban és felvállalom azt a csöppnyi önzőséget, amitől magamnak is használok. Önzőség, de csúnya szó! Nem önzőség, inkább bölcsesség! Hisz nagyon sokat számít másoknak, hogy én magam boldog vagyok e! A családom és a környezetem is boldogabb, ha úgy élek, ahogy nekem jó. Bármit teszek, nem kell viselniük egy áldozati szerepben tengődőt, hisz senkinek sem öröm a másik kárán boldogulni.

Keresd meg a szíved közepét és hallgass rá! Nem önmagadért, hanem a környezeted boldogságáért!