Ha egyszer szólhatnék hozzád,
ha egyszer hallanád szavam,
elmondanám, hogy régóta
egy titkot őrzök egymagam.

Ha egyszer melletted járnék,
s a kezed érintené kezem,
talán a szemedből látnám,
hogy van-e helyem a szívedben.

Van egy szerelem, mit nem ismersz,
egy néma vágy, mit nem értesz.
Bár alig tudok rólad én,
te lettél minden szép remény.

És fogy az idő, elszáll az év,
a szívem mégis rólad mesél.
Csak egyszer nézz rám, kedvesem,
hogy tudd, mit őriz a szívem.

Annyiszor láttalak álmomban,
ott voltál minden hajnalon.
Kettőnkről szőttem szép meséket,
s ébredve őrzöm fájdalom.

Ha néha elhaladsz mellettem,
úgy teszek, mintha nem látnálak.
Pedig egyetlen mosolyodért
odaadnám minden álmomat.

Van egy szerelem, mit nem ismersz,
egy néma vágy, mit nem értesz.
Bár alig tudok rólad én,
te lettél minden szép remény.

És fogy az idő, elszáll az év,
a szívem mégis rólad mesél.
Csak egyszer nézz rám, kedvesem,
hogy tudd, mit őriz a szívem.

Próbáltalak már feledni,
másfelé vinni álmaim.
De minden úton visszatalál
hozzád a szívem valahogy.

Talán sosem lesz közös holnap,
talán csak álom volt az egész.
De amit érzek, attól még szép,
ha nem is tudsz róla, hogy enyém.

Van egy szerelem, mit nem ismersz,
egy néma dal, mit nem értesz.
S ha egyszer végleg elmegyek,
talán sosem tudod meg...

Hogy volt egy szív, mely érted élt,
egy álom, mely csak rólad mesélt.
S bár nem lettél soha enyém,
szerettelek. Csak úgy. A semmiért.