Megérint a pillanat
a kép, mi már elillan
marad az érzet
mit szívemmel érzek
megjegyzem, rögzítem
a most pillanatában élek
lépek, haladok, nem maradok
jelen időben vagyok
tétlen, időtlen rabok
a múltban nem ragadok
megérint a pillanat
annak röpke izgalma
összpontosítok magamra
beleég a szemembe
viszem tovább lelkemmel
mind súlyos emlékem
sors-házam építem
az élet otthonom
amiben hordom
magammal a sorsom
megérint a pillanat
én a ceremóniamester
millió másodperc
és mint kábítószer
jön az édes bódulat
hogy szép és csodás
derűs sodródás
a világegyetem végtelen
síkjain léttelen bérceken
míg el nem ér a végzetem.