Időnként rendet kell tenni. Tudjátok? Azért, hogy ne bukjunk fel lépten, nyomon valamiben, ami az utunkba kerül. Mint, amikor éjjel ki kell menned a fürdőszobába, de a sötétben rálépsz egy legóra és bele sikkantasz az éjszakába! Tavaszi nagytakarítás, rendrakás a ruhásszekrényben, lomtalanítás, és hasonlók. Ugyan ezt meg kell tenni rendre az életünk minden területén! Van, aki állandóan pucol, görcsösen. Az ellenkezője is létezik. Van, aki csak ül a lomja tetején és arra vár, mások tegyék meg helyette.

            Egyszerű megoldani a tárgyaim körüli rendet. Fizikai munka, csak kell hozzá egy kis praktikus gondolkodás. Nehezebb annál az érzelmi takarítás! Az soha nem olyan egyszerű, bármennyire az eszemnél akarok lenni. Könnyű szelektálni a harisnyákat, lyukas mehet a kukába, ami ép és lyuktalan, marad a fiókban. Az érzelmi rendezkedést vajon mi alapján oldjam meg?

            Időnként kapok hozzá váratlan segítséget. Nem keresem, csak belefutok. Hosszan beszélgettem egy írótárssal, a „civil” foglalkozása segített elmélyednem az írásommal kapcsolatban egy problémán. Nagyon érdekes beszélgetés volt! Nem elég a tünet, a kívülről látható, a jól érzékelhető eltérés, hogy megoldódjon a dolog.

– Mindenképpen tisztában kell lenni azzal, mi okozza, mert különböző homeopátiás szerrel gyógyítjuk az általad leírtakat, attól függően, milyen trauma következtében alakult ki.

Értitek? Nem elég megfogalmaznom, mi a baj azzal az érzéssel, csak akkor tudom a gyógymódját, ha felderítem az okát is. Ez már sokkal bonyolultabb, mint egy kis fiókrendezés. Kapcsolataimban ezek után, hogyan is tegyek rendet, ha a másik csupán várakozik, hogy lépjek helyette? Persze, majd megoldódik, megoldom. Idővel.

            A fejemben rendet tenni, az sem egyszerű. Vannak mindenféle közösségek, amelyekhez tartozom. Ezeknek vannak vezetői, meg van a plebs. A vezető ízlése meghatározza a csoport értékrendjét, ő mondja ki, te jó vagy, te meg szar. Mi, a gyalogosok, elfogadjuk. Van kerülőút, mert minden csoport más. Ami az egyiknél selejt, a másiknál lehet jó. Ezért kicsit házalunk az agyunkkal. Bedobjuk itt is, meg ott is. Valahol, majd jó értékelést kap.
Most éppen tétova időszakomban vagyok. Fejlődök, tanulok, törekszem a jobbra, elfogadok bizonyos véleményeket. Képezzem magam tovább? Számtalan a lehetőség, csak legyen rá elég pénzem. Kis gonosz manó okoskodik a fejemben, hogy, – aki tudja, csinálja, és aki nem tudja, tanítja –… Szeretnék önmagam maradni, nem átlagos. Félek, hogy elkezdem az okítást, bemegyek, mint Hamupipőke, később meg kijövök, mint Gyalogkakukk. Jó lenne az nekem?

Amikor a legjobban gyötört a kétség, megláttam egy költeményt. Patinás fejből kipattant művet. A címe: Bélsár. Na, akkor mi is a szar?