Bízom benne, hogy akadnak közöttetek olyanok, akiknek tanulság lehet a következő, mert nekem, az. Életemben a legtöbb rossz a valóság tagadásából fakadt. Összezavarta gyermeki és kamaszkori gondolataimat, hogy amit látok és érzek, nem az, mint amit mondanak. Később aztán káoszt okozott, hogy vajon melyik út a helyes és szerencsésebb, kimondani, vagy szemet hunyni. Ma pedig, nagyon nehéz látni, hogy a legtöbben inkább belehalnak, de nem képesek a valósággal szembenézni.

            Az egyik, ami okozza ezt, megijednek az őszinteségtől. Fura, hogy a társadalom a hazugságokat könnyen beveszi, elfogadja, és amikor szembesítik az igazsággal, arra támad, aki kimondja. Az egyén ezért inkább hallgat. A másik, ami személyes életünkkel szorosan összefügg, a külvilág elvárja, titkoljuk inkább a bajainkat és örömeinket. A trendi, hogy álsztárok kirakatéletén csámcsognak, önjelölt médiaegyéniségek műbalhéival foglalkoznak, és nem a valósággal és a saját életükkel.

            A szép és boldog életeknek is részei a gondok, rossz történések. Olyan helyzetek, amikor szembe kell nézni a gonosszal, a nehézséggel. Persze, kikerülhető! Tehetünk úgy, mintha semmi sem lenne. Vállrándítással elintézhető: – Ugyan, évek óta van és semmi jele, nem történt baj! Most ugyan miért venném komolyan? Ahogy eddig elvoltam, elleszek ezután is.

            Az idő múlásával fogy a jelentősége a kis gonosznak, ellustul az egyénben a felelősségtudat önmaga felé. Ezért lesz aztán a valóság számára érthetetlenül kezelhetetlen. Az a csöppnyi gyógyítanivaló idővel hatalmasra nőtt! Kezelhetetlenné és tragikussá. Az egyén pedig nem hajthatja vissza a múlandóság óráját, hogy megoldja azt a kezdetben még csak apró problémát.

            Ilyen szörny például, az életmód, amiben nincsenek távlatok, csak pillanatnyi élvezet. Amikor elszálltak az évek és nem biztosított a menedék az öregségre, nincs alternatíva. Lehetetlen a semmiből előteremteni otthont, ápolót, pénzt a rezsire, ételt és nyugalmat az utolsó évekre.

            Másik rém, ami ellenőrizhetetlenül gyarapodik, az adósságspirál. Mindig csak egy valamire kell, egy picit több mint, ami van, még egy utolsó, aztán kifizetem. Míg akkorára növekedett, hogy a gazdája sem hisz a szemének, meg a hitelezőknek. A könnyelműség végül felfalja az ember életét, szétfoszlik minden reménye.

            Meg a testünk, amire vigyáznunk kellene életünk során! Fontos, hogy gondját viseljük a porhüvelyünknek, nélküle vége mindennek! Kis baj, könnyen orvosolható! Évekig figyelmen kívül hagyott nyavalyák már nem. A struccpolitika ebben is árt nekünk! Sőt, szerintem ez az a terület, amely sok figyelmet kíván tőlünk, mert nem számíthatunk senkire a védelmében. Mondhatjátok most, hogy ott az orvos, de ez csak apró segítség. Ő sem varázsló, nem isten, a használhatatlan szerveink helyett nem adhat újat.

            Ne tagadd a valóságot, nézz vele szembe! Gondoskodni magunkról elengedhetetlen bármilyenek is a körülményeink. Nem tehet meg mindent a szülőnk, gyerekünk, társunk, önmagunknak kell cselekedni. A legfontosabbak az életünkben belülről megoldhatók, a külvilág nem segíthet.