A szegedi bábszínház régi kedvencem. Már akkor a szívembe zárta magát, amikor tanítványokat hordtam az előadásokra. Tetszettek a különleges technikai megoldások, a színész és a báb keveredése, a zene és a hangok szerepe az előadásokban. Szeretem a különleges megoldásokat, az átlagostól eltérőt, a szokatlant.


Aztán találkoztam Kiss Ágnessel. Kissági a női lelkem művésze. Egy olyan rendkívüli személyiség, aki egyszerre színésznő, bábművész, rendező, díszlet, hangosító és minden. A legmegrendítőbb találkozásaink azok voltak, melyeken felnőtt darabok főszereplője volt. A női lélek. Sőt, A NŐI LÉLEK. Így, kiemelve. Meglepett, megdöbbentett, és felvilágosított. Lehet így is? Lehet így is!


Írok itt a blogban mindenféle női dolgokról, de ha igazán meg akarjátok találni a női lelketek, akkor nézzétek meg az egyik felnőtt előadását! Akkor szembesülni fogtok azzal, mi minden is lakozik bennetek. Mert ő megmutatja! Kiteszi elétek és felnyitja a szemetek.


Most a hagyományos arcát láttuk az unokáimmal a Kövér Béla bábszínháznak. Már amennyire hagyományos egy fesztivál gyerekeknek a Ligetben. Gyerekeknek és játékkal, szórakozással. Színvonalas szórakozási lehetőségekkel azoknak a gyerekeknek, akik már szinte belefulladnak a digitális világba.


Kiváló volt a praktikus szervezés és technikai lebonyolítás. Imádni való régi dolgokkal találkoztunk. A kislányok boldogan játszottak a régi idők játékaival. Aranyos megoldás volt a szőnyeg leterítve a színpad előtt. Az én unokáim sokkal szívesebben nézték onnan Vitéz Lászlót és Gryllus Vilmost is.


Minden gyerek korosztály megtalálhatta a kedvére valót. Sok lehetőség rejlik ebben a rendezvényben. Sokan látogatták, lehet majd bővíteni. A régi időket idéző helyszínekre biztosan lehet még gyűjteni otthonokban megbújó apróságokat, amivel bővíthető a repertoár.


Üdvözöllek Ági! Örülök neked! Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezőkben hasonló izgalmas előadások kerülnek ki a kezed alól, mint eddig is. Sőt, ismerve a fantáziád, lesz részünk kellemes meglepetésekben biztosan!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram