Vannak élet-területeim, amelyekben sokat fejlődtem, és vannak, ahol kevesebbet. Ki tudja, miért vagyok jobb néhol, és kevesebb máshol. Ezer oka lehet, pillanatnyi állapotom, akár lelki, akár fizikai erőnlétem szintjén. Annyi hatás ér bennünket, ezeket mikor hogyan dolgozzuk fel, így aztán jönnek a leckék. Számomra eljött a pillanat, amikor az elvárások területén nagyot tudtam lépni. Megértettem, felfogtam, elfogadtam ennek a lényegét, és amikor azonosulni is tudtam a tanítással, részemmé vált.

Az elfogadás valami rettentően fontos részünk, tulajdonságunk. Első sorban önmagunk számára, hisz a másiknak fogalma nincs arról, ami a mi fejünkben történik. Ahogyan a világot érzékeljük, a saját élettapasztalatainkon múlik. Úgy értelmezzük a jeleket, ahogyan az egyéni tapasztalataink képessé tesznek arra. Persze, ez a szint és képesség minden embernél más. Mindenki a maga szintjén értelmez. Így aztán gyakran nagyon elcsúsznak a dolgok egymás mellett a jó szándék ellenére is.
A jogos elvárásaim mások felé, nem hibásak, nem ott a baj. A világképem, a kulturális normák szerint rendben van, de mégis irreálisak? Igen. Az igazságban keressük néha az igazságot. Nem vagyunk soha pontosan ugyan azon a szinten mindenben. Igaz, mert én így gondolom? Nem is akarom még azzal is fokozni a dolgot, hogy holnap talán már én magam is másképp látom.
Neveltetésünk és szocializációnk során elvárásokkal bombáznak bennünket. Ülj le! Állj fel! Sok hasonló ér, amikor nem is számít az utasítás vagy elvárás miértje. Így aztán az egonknak elvárásai vannak. Belülről és kívülről egyaránt. Van a megfelelési kényszerünk és a külvilág elvárása felénk. Jó kis csapda ez, és a kivezető út ebből az elfogadás.
Amit jól meg kell tanulnunk, az elfogadás. Minden irányban és feltételek nélkül. Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki hibázhat. Még én is! Gyakran erősítem magamban a gondolatot, különbözőek vagyunk. Ha nem jó nekem, akkor bántás nélkül változtatok a helyzeten. Nem kell mindenkinek az életem részévé válnia. Bántás nélkül tovább lépek. Elfogadom a másik reakcióit is, hisz ő ugyan úgy nem bántani akar, csak a saját szintjén kezel engem.

Az elfogadással sokat javult az életminőségem. Megszabadítottam magam sok vívódástól és kényelmetlenségtől. A körülöttem élőkkel is konfliktus-mentesebb a kapcsolatom. Nem egymás ellen vagyunk, csupán más az utunk. Sokkal szebb kapcsolatokat tudok megélni az őszinte, szívből jövő elfogadással.

Legyen szép napotok!