Sötét van már kinn, pedig még távol az este. A Pilates óra még a vállamban van. Feszesek az izmaim itt-ott. Utána is sokat szaladgáltam. Eseményes nap vége felé vagyok. Pihenek és gondolkozom. Annyi minden történik, sok az élmény és a hatás. Nem árthat egy kis rendezgetés odabenn. A zenehallgatás mindig felhozza az aktuális tapasztalatokat. Ma nem csak a dallamokat élvezem, hanem a szövegek is megérintenek.

 Egy barátnőm szerint, mindig tanulni kell. Azért történnek meg dolgok, hogy tanuljunk belőle. Jobb, ha meg is tesszük, mert addig jönnek újra és újra a buktatók, amíg be nem következik az a bizonyos tanulás. Fafejem tehát kicsit félre dobom.

Határozottan és lelkiismeretesen kezelem a kapcsolataim. Az utóbbi években megtapasztaltam, mennyire fontos figyelnem erre. Aki az életembe jön, az a megfelelő ember. Nincsenek véletlenek, okkal van velem. Megbecsülöm és törődök tehát vele, mert ő most társam az úton. Mindegy hogyan és mennyire! Nincs méricskélés.

Mindig az történik, aminek meg kell történni. Nincs ha, és nincs hátha. Ez van, elfogadom. Nem taszítom el magamtól a történéseket. Pedig nekem ez az egyik legizgalmasabb! Tervezek, de néha a nagy rendező beleszól. Érdekesek ezek a helyzetek! Mi az, ami marad terv és megvalósulatlan, és mi az, amit átélhetek. Estefelé jó ezt átgondolni.

Akkor kezdődik, amikor ideje van. Nem előbb és nem később. Akkor, amikor készen állok rá. Vajon honnan tudja az a fránya történés, hogy én milyen fejlődési szakaszban vagyok, amikor nekem fogalmam sincs róla? Tegnap valakivel zarándokútról beszélgettünk. Szeretnék menni, de igazából fogalmam sincs arról, mit várok ettől. Izgalmas gondolatokat osztott meg velem, mert ő már sokszor megtette ezt az utat. Szépen megfogalmazta a megérkezés katarzisát! Fura volt belegondolnom, mert én mindig az utat csodálom, ami elvisz a célig. Szerinte pedig az érkezés a felemelő pillanat.

Ha valami véget ér, akkor vége is van. Ebben az évben értek el végek! Talán hét évenként kellenek ezek a pontok? Nem tudom, de visszatekintve, bevégeztettek dolgok. Hatalmas barátságok, kapcsolatok, barátok vesztek el, értek véget életek. Spirituálisan sem könnyű átélni, hogy vannak és egy pillanattal később meg nincsenek. Mégis újra felkel a nap, lenyugszik az este, és veszek levegőt, eszek, élek. Keresem a rést, a helyet, ahonnan eltűntek, és nem találom.

Azt hiszem, nem véletlen írom ezt, ez a szöveg ma elérte az életem, mert hajlandó vagyok megérteni, hogy egy hópehely sem esik rossz helyre!