Itt a listám előttem, vége nincs.
Mikor mondhatom végre: ennyi volt?
Az életet halasztom, míg sorra
kihúzom róla a feladatokat.

Csak teszem, hajtom, kipipálom,
hogy egyszer végre elfogyjon.
S közben, míg mindenre jut belőlem,
lemaradok lassan önmagamról.

Rövid az élet, hosszú a lista,
mindig kerül még egy sor a papírra.
Rövid az élet. Nem várok tovább.
Ma is élni kell — nem majd, ezután.

Várom, hogy minden rendben legyen,
ne maradjon semmi elintézetlen.
De mire egy gond végre odébbáll,
az ajtómon már egy másik kopogtat.

Nem lesz nap, mikor minden kész.
Nem jön el a tökéletes pillanat.
A bajok maradnak, nevet cserélnek,
de közben fogynak az én napjaim.

Rövid az élet, hosszú a lista,
mindig kerül még egy sor a papírra.
Rövid az élet. Nem várok tovább.
Ma is élni kell — nem majd, ezután.

Hát maradjon holnapra, ami marad.
Nem dől össze nélkülem a világ.
Leteszem a tollat. A lista várhat.

Én már nem akarok várni magamra.