Háborog a víz, az élettenger, meg az eső, és dübörög az ég is, csupa sötét felleg az égbolt. Aztán meg ronggyá éget a nap, az a szaharai szélvihar, zörgeti a csontom, annyira kavar. Reggel néha talán, harmóniát dalol minden madár, de aztán vijjogva rohan a mentő és a tűzoltóság. Jön az este csendben, pirosas fellegekkel, aranyos fényekkel, közben meg beleharsog egy motor fülsértő kipufogással a térben. Igyekszem és erős is vagyok, kapaszkodok, hálázok és meditálok, de leszív néha az élet. Az a semmi, hétköznapi, eseménytelen létem.

De akkor megérkezik a palackposta! Tudjátok! Az, ami már víz alatt sodródott egy ideje, várt és keresett, hogy ki is a címzett. Aztán megérkezik! Fásultam bontogatom, alig olvasgatom, de egyre villanyoz és lelkesít, melegít, mert az én postám ez a palack! Akkor már ragyogok, ragyogva kapkodok, mert egy szempillantás alatt minden a helyére kerül!
„Ezt a levelet azért írtam neked, hogy bátorságot öntsek beléd és biztosítsalak arról, hogy már ebben a pillanatban is minden a legnagyobb rendben van az életedben… Ahonnan ezt az üzenetet küldöm neked ott…………..de tudom, hogy mindannak a csodának, amit az előtted álló………….ebben a pillanatban teszed le az alapjait.”
Igen, kedves postám, minden rendben. Tudom én! Csak egy kicsit meginogtam. Egy kósza vágy elsodort és szétfújt a szél! De tudom, minden rendben! Milyen jó, hogy most megírtad ezt nekem és megerősítettél! Kell néha a kapaszkodó, még akkor is, ha az csupán egy palackposta ebből a végtelen tengerből.

„Lehet, hogy a párkapcsolatodban vannak gondok, de hidd el, hogy a szerelem ott van és vár rád, neked csak észre kell venned, fel kell, hogy ismerd.

Végig néztem mindazt a csodát, amin keresztül fogsz menni………………………..azt kell, hogy mondjam, hogy büszke vagyok rád… Büszke vagyok a bátorságodra, a kitartásodra, a hitedre és az erődre… Láttam, hogy mennyire elszántan tudsz küzdeni az álmaidért, amik hamarosan elkezdenek kibontakozni előtted…”
Tudod, kopott palack, nincs gond semmi! Tényleg semmi! Csak néha nehéz benne hinni. Ami annyira jó és tökéletes, az is lehet picit hihetetlen. Küzdeni azt nem tudok, nem harcolok semmiért és senkiért! Ezért, ha van, akkor olyan hihetetlen! Ettől meginog a bizalom. Ó, nem a másik miatt! A saját harcképtelenségem miatt.

„Menj tovább az úton, amin elindultál, mert az út végén már várlak téged és meglátod, hogy mi ketten milyen csodálatos életet hoztunk létre együtt… Mindez most kezdődik el………minden lépésed hozzám vezet………………találkozunk………………….az Őrangyalod!”
Kedves Angyalom, mindig hittem benned, a segítő szándékodban, a jelenlétedben! Tudtam egész életemben, ha nem lennél, akkor vajon én hogyan lennék? Kellett a létezésed, hogy ne sodródjak el, ne vesszek el, ne semmisüljek meg, ezen a végtelen tengeren.

Megkaptad már a palackpostád? Megnézted a levelesládád? Kivetted? Elolvastad? Vagy csak vakon elmentél mellette és észre sem vetted a jelet? Ne élj vakon!