Mindig hatással vannak rám a friss élmények. Talán ez természetes is — hiszen tudatosan választom meg, mire figyelek, mire nyitom ki a lelkem. Azokat a programokat, előadásokat, koncerteket keresem, amelyek valódi élményt nyújtanak. Ha viszont nem érintenek meg, néha még az udvariasságomat is háttérbe szorítom, és egyszerűen kihagyom. Bocsánat, ha ezzel bárkit megbántok, ha nélküle megyek, vagy nem élek egy lehetőséggel. De az „énidő” tényleg az enyém — és csak én tudhatom, mire van épp szükségem.

Az elmúlt napok újra emlékeztettek arra, mennyire fontos, hogy hű maradjak ehhez a belső iránytűhöz. Egészen más, amikor valami mélyen megérint. Amikor a lélekben megszületik a katarzis — olyankor minden mást félresöprök. Vétek lenne kihagyni az ilyen pillanatokat! Ne tartson vissza semmilyen hiányzó társaság, tompa fejfájás vagy jólnevelt illemtan! A szívből jövő öröm nem tűr korlátokat.

Túl gyakran feledkezünk meg arról, hogy az élet nem csupán feladatokból áll. Jönnek időszakok, amikor minden percet kitölt a munka, a kötelesség. De nem hibáztatom a múltbéli önmagam — minden életszakasznak megvannak a maga ajándékai. Mégis, ha távolabbról nézem az egész utat, ideje van a feltöltődésnek is. Az élmények nem pazarlás — hanem az élet sava-borsa.

Ma reggel kicsit szigorúan vizsgáltam magam a tükörben: újabb ráncok a szemem körül. Talán kevesebbet kellene nevetnem? Ugyan — kinek kell simább bőr, ha közben a lélek megszomorodik? Nehéz kérdések ezek, amikkel mindannyian találkozunk. Vannak lépések, amikről később azt gondoljuk: talán jobb lett volna másként dönteni. Minek is mentem bele? Kerestem a kudarcot? Okosabb lehettem volna? Szabad-e érzelmek alapján dönteni?

Mégis, ha valami igazán fényt hoz az életembe, azok épp azok a döntéseim, amelyeket a szívem súgott — nem feltétlenül az eszem. Ne gondolj rosszra! (Vagy, ha úgy tetszik, gondolj, amit akarsz!) A legintenzívebb érzéseket sokszor olyan helyzetek szülték, amelyeket könnyű lenne tévedésként címkézni. Mégis: megajándékoztam magam ezekkel a pillanatokkal. Akkor is, ha a barátok összehúzták a szemöldöküket, ha próbáltak visszatartani, ha a rosszalló tekintetükkel nehéz volt szembenézni.

De az élmény az enyém. Az érzés is. És igen — megérte.