Pablo Neruda versét a költészet napján olvastam, már elég régen. Most pedig mintha rám talált volna a hangulata. Szinte minden sora egy tőrdöfés. Szívlövés. Van bennünk közös! Az ő apja is vasutas volt. Ez megmaradt bennem még az iskolás évekből.

A költemény viszont csak most nyert számomra értelmet. Ma már tudom, hogy mi mindennek van hatása rám és az életemre. Ma már értem a tagadás jelentőségét. Ma már értem, hogy ha felelősen gondolok magamra, sokat tehetek az életminőségemért.

Értem, hogy a szenvedély hiánya a lelkem haldoklását hozza. Értem, hogy néha változtatnom kell a mindennapokon, hogy ne múljak el. Megértettem, hogy hajszolnom kell az álmaim, hogy ne haldokoljon az életem.

Tehát, utazok, olvasok, hallgatom életem hangjait, vigyázom az önbecsülésem, elfogadom a segítő kezeket, nem engedek a szokás rabságának, színesen öltözök, ismerkedek idegenekkel, keresem a szenvedélyt, kockáztatok is, ha kell, és igen, vannak még álmaim.
És neked? Te, hogyan élsz?

"Lassan haldokolni kezdesz,
ha nem utazol,
ha nem olvasol,
ha nem hallgatod az élet hangjait,
ha nem értékeled magad.
Lassan haldokolni kezdesz,
ha megölöd az önbecsülésed,
ha nem hagyod, hogy mások segítsenek rajtad.
Lassan haldokolni kezdesz,
ha szokásaid rabja leszel, ha minden nap ugyanazt az utat járod.
Ha nem változtatsz a mindennapokon,
ha nem viselsz különböző színeket, vagy ha nem beszélsz ismeretlenekkel.
Lassan haldokolni kezdesz,
ha nem érzed a szenvedélyt és a velejáró viharos érzelmeket,
melyek megcsillogtatják szemedet és meggyorsítják a szíved dobogását.
Lassan haldokolni kezdesz,
ha nem változtatod meg az életed, ha a munkád, a kapcsolatod, vagy a környezeted nem ad kielégülést,
ha nem kockáztatod a biztosat a bizonytalanért,
ha nem hajszolsz egy álmot,
ha legalább egyszer az életben nem engeded meg magadnak,
hogy elrohanj az értelmesnek tűnő tanácsok elől."