Általában nincs elég időm a szakmai oldalakat böngészni, annyi nincs, mint szeretném. Élem az életem, van családom, íráson kívüli életem. Pontosan úgy, mint más írótársaknak is. Most az influenza miatti ágyhoz kötöttségben viszont, amikor éppen nem alszom, olvasgatok, vagy szörfözgetek. Soha nem írok fantasyt, de végignéztem a belterjességről írottakat, a kommenteket is.

            Osztom sok hozzászóló véleményét, talán kicsit általánosítanék is. Az írás maga, rendkívül szubjektív, mint az egyes írói közösségek is. Nagyok fontos lenne, tudjunk és akarjunk együtt lenni, közösen fejlődni és alkotni! Mégis göröngyös ez az út, mert az egyes közösségek irányítói behatárolják a tagok lehetőségeit. Aztán, lesznek, akik elkopnak, míg előfordul, hogy kizárólag a költő/író személye miatt minden írása nyerő lesz.

            A szerkesztőmtől származik a gondolat, „nem baj, ha nem olvasol végig egy könyvet…”. Igen, előfordul velem is. Most éppen egy általam kedvelt és csodált író regényét tettem le a közepénél, miután az unalomba fulladtam. Úgy érzem, csupán azért tartalmaz hosszú leírásokat, hogy jó vastag legyen a kötet. Ez a szubjektív véleményem! Mások lelkesen végigolvassák és rajongva véleményeznek, mert ez ilyen! Ahányan vagyunk, annyi féle ízléssel, érzelmi beállítódással, gondolatvilággal. Persze, az író-kedvencemből sem ábrándultam ki ettől a kis apróságtól!

            Aki írásra adja a fejét, mind különleges és egyedi. Magamutogató, akkor is, ha introvertált személyiség. Olyat ad ki magából, ami a legbensőbb titka, gondolata. Hogy ő jó, vagy kevésbe, azt csak az utókor tudja igazán megítélni! Hiszek ebben! Bocsánat a megfogalmazásért, de a pályáztatóknak az anyagi érdeke erős a döntésben. Erősebb, mint néha a szakmaiság.

            A szakmaiság megint egy külön történet! Képezzem magam, ne írjak képzetlenül! Értem én, de előfordul, hogy a pénzemért csupán egy másik író nagyon erős elképzeléseit nyomták le a torkomon. Sokkal többet tanultam abban a témában a szerkesztőmtől, mint a képzőtől.

            Hiszem, van értelme annak, amit csinálok! Nem fogok senki kedvéért kifordulni magamból. Tisztelem a szabadságot, az alkotói és pályáztatóit is! Nem veszem magamra azt, ami nem rólam szól. A sértődöttség nem jó tanácsadó! Teszem a dolgom, és nem esem kétségbe semmilyen visszautasítástól. Ugye, senki sem attól lesz alkotóvá, mennyit keres vele?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram