Koppenhága

Első utam Dániába. Az unokatestvéremmel a fiához látogatunk. A repülőút rövid és kényelmes. Leszálláskor kicsit ráz a nagy szél miatt, de nincs semmi baj. Lelkesen húzzuk a bőröndjeinket a hosszú kivezető sávon. Minden csendes és rendezett, gyorsan haladunk. Metró, majd átszállás, de akkor döccen a dolog. Nem jár a hármas metró. 

Kijutunk a mélyből a városba és leesik az állam. Hatalmas a forgalom, mégis csendes az utca. Halljuk egymás hangját, telefonálhatunk Balázsnak, hogy segítségre szorulunk. Letelepedünk a Múzeum oldalában és bámulok, amíg várjuk, hogy cargo biciklivel megmentsenek bennünket. 

Szélesek az utak, sokkal tágasabb minden, mint otthon. Éppen a munkaidő vége van, sok az ember az utcán. Itt a munkaidő vége szent, hazamennek, nincs túlórázás. Sok az autó, meg rengeteg a professzionális kerékpárúton haladó bicikli. Széles és minőségi a kerékpársáv, amit irigykedéssel nézek. Magam is így közlekedek otthon.

Nem tudom, hogyan oldják meg de Koppenhágában a nagy forgalom ellenére alacsony az utcazaj. Mi izgatottan várjuk a segítséget, a dánok nyugodtan várakoznak a metrópótló buszra. Nem idegesek, nem türelmetlenek, sőt, kevesen bámulják a mobiljukat is. Megérkeznek Balázsék a cargoval, beültünk és irány a söröző. Kompasset Ølbar, házi söröket forgalmaz, igazi helyi kocsma. Wiskyvel köszöntenek, epres belga sörrel kísérjük le. Most már lazák vagyunk, rokonokkal, barátok között.