Minden élmény ad hozzám valamit. Tapasztalatot, bölcs megvilágosodást, szemléletes képeket. Kellenek a kalandok és élmények, ahhoz, hogy más megvilágításba kerüljenek régi, vagy éppen megszokott dolgok és gondolatok. Szeretek elfilozofálgatni azon, mi, és miért éppen úgy. Buktató ebben, időnként túlagyaláshoz vezet és a depresszív érzéseken kívül mást nem jelent, de előfordulnak hasznos nézőpontok is.

            Megszületik az ember, tiszta fehér lappal, sőt egy üres könyvvel, hogy legyen mit majd teleírnia. Aztán egy idő után magával sodorja a nagy átlag. Szürkén hömpölyög a tömeg, ami ráaggat szabályokat, nézeteket, életmódokat. Megszaggatja a ruháját, testét és lelkét, hogy beolvadjon az általánosba. A lassan haladó emberfolyam nem bátorít az eltérésre, komfort zónánkat kijelöli. Ha jó leszel benne és szófogadó, a mi kutyánk kölyke lehetsz, ha nem, akkor kibeszélnek és megszólnak. Az egyén pedig néha találkozik olyan helyzettel, amikor tennie kell valami tabudöntögetőt önmagáért, az utódaiért.
A hömpölygésben megjelenik egy híd, válaszút elé állít. Maradjak együtt a nyájjal, akkor ők elrejtenek, nem látszik ki a szakadt ruhám és sebzett testem, lelkem? Vigyem tovább az öröklött sorsot, majd valaki más megtöri az átkot? Vagy, – jé, itt ez a híd – menjek át rajta, legyek út törő? Ha kilépek a nyájból, a hídra lépek, mindenki látni fogja a hazugságokat, a sebzett testem és tépett ruhám! Megláthatják mind azt, ami eddig titokban volt.
Igen. Ki kell lépni és vállalni a kitárulkozást! Ha megmutatom magam és végigmegyek a megtisztulás hídján, akkor megtörik az átok és tiszta lappal mehetnek tovább az utódaink! Ha egyszer ide vezérelt a sorsom, adott hozzá elég erőt is, hogy képes legyek erre.

            Meglepnek a különböző emberi reakciók, amik mind arról beszélnek, mennyi dolog van, amit nem szabad kimondani. Nem számít, mit okoztak azok a tettek, nem illendő beszélni róla. A titok maradjon az, cipeljék az örökösök örökölt sorsukat! A gyógyulás nem jár senkinek, ha ki kell mondani a teher okát!

            Rájöttem, nem vagyok ijedős. Van bennem elég erő, mert szeretném a gyógyulást, a rám mért örökséget egyszer és mindenkorra, elhagyni. Sokat változott a világ! Vannak már olyan sebek, amelyeket kibeszél a köz, remélve változást és gyógyulást. Maradtak azonban olyan terhek, amiket még mindig cipelni kell a közvélemény szerint. Nem baj, én akkor is, leteszem!