Kedves Valaki! Nem akárki, csak valaki, aki vagy egy csodálatos ember, csak nem hiszed el. Kedves szívemhez közel álló és távoli ismerős, vagy ismeretlen!

Ma nem mindenkinek írom e sorokat. Azokhoz szeretnék ma szólni, akik egyedül éltek meg nehéz dolgokat. Azokhoz szeretnék ma szólni, akik valamilyen okból egyedül építették fel magukat. Lehet, hogy nem szó szerint egyedül, csupán szülői figyelem nélkül, vagy éppen társas magányban. Távol, vagy közel, de elhagyottan.

Az utóbbi években több ilyen emberrel ismerkedtem meg. Nagyon megérintett ezeknek az életeknek a nagyszerűsége, egyedisége. Megérintett az a belső emberi erő, ami dolgozott bennük. Nem buktak el! Nem nyúltak szerekhez, italhoz, bódulathoz. Építkeztek. Belülről és egyedül.

Ami miatt külön írok róluk, hogy van közöttük olyan, aki ma sem hisz a saját nagyságában. Nekik külön kell a megerősítés. a bátorítás, a néma tűzijáték, mert út közben nem hallelujázott mellettük senki. Pedig az fontos. Tudja, aki így élte eddigi életét!

Mennyire fontosak a szépen megült szülinapok, a dicséretek, ballagó ajándékok, megünnepelt diplomaosztók. Mennyire fontos a napi támogatás, hogy jó úton haladok. Mennyire fontos, hogy fogja-e valaki a kezem, amikor fáj. Mennyire fontos, hogy támogatásban élek, vagy ellenszélben harcolok.
Ma rólad írok, aki egyedül építetted fel magad! Megtaláltad azokat a lehetőségeket, amelyek neked kellenek. Megtaláltad azt a munkát, ami neked jó. Megtaláltad azokat a szokásokat, amelyek segítenek a kiegyensúlyozott napokban. Nem adod fel, és nem átkozol senkit, csak teszed a dolgod.

Kedves, te egy nagyszerű ember vagy! Különleges és hatalmas! Ünnepeld, kérlek, ma magadat! Adj ma magadnak egy ölelést, egy ünnepi tortácskát, legalább egy győzelmi tapsot! Hatalmas dolgot műveltél az életeddel, mert soha nem adtad fel, küzdöttél, és ma is hasznos és hatékony tagja vagy a világnak!