Hosszú az út egy csodáig. Nagyon hosszú. Kis lépésekben haladni nem könnyű, pedig csak úgy lehet a csodáig eljutni. Kis apró léptekkel haladni tovább, nem a könnyű úton menni, sőt, beletenni magunkat őszinte szívvel, az nagyon nehéz. Eleinte azért, mert fiatalon túl nagy a hév, később pedig már túl okosnak érezzük magunkat ahhoz, hogy le tudjunk lassulni.

De a mai csoda nap segített meglátnom az egész lényegét! Na, semmi toronyórát lánccal, semmi halálos nagy együttvagyunk! Csupán egy hétköznapi csoda. De ez, nagyobb bárminél! Tudja ezt az, akinek része van benne, de az is, akinek nincs, talán nem is volt soha. A folyamatos változásban mindig elérkezik ez az idő, de nem kap mindegyik egyforma hangsúlyt. Most valami okból, mintha minden sokkal fajsúlyosabb lenne, az élet minden területén.

A lényeg, hogy ma megcsapott a csoda fuvallata. Volt, akit akartam, hogy velem legyen, aztán mégsem lett. Volt, amit akartam, de nem történt meg. Volt aztán, az, aminek meg kellett történni! Mindig az jön el, aminek éppen ideje van, aminek meg kell történni! Így esett ez ma is.

Utólag a helyükre kerülnek a dolgok és minden kap valami megnyugtató bájt. A hajnali kelés, hogy elkészüljön az étel. Az izzasztó órák a konyhában, mert hiába az alapos előkészület, nem minden gépezet akadálytalan. Később a szisztematikus és megszállott rendrakás, mosogatás és pakolás, mert ugye, karácsonykor is mániákusnak kell lenni. Utólag a legmegmosolyogtatóbb, a magam puccba rendezése az utolsó pillanatban. Hála istennek, hogy így tettem! Még a legkisebbem is inget húzott az ebédhez.

Az ebéd? Az maga a csoda! Mindenki eleven, keresztül-kasul szedünk gyereknek, egymásnak, magunknak. Sok a szó, még több a nevetés. Kis élcelődések a mami pálinkájáról, az étel sójáról, a sok fogás végig kóstolgatásáról. Még a kutya is részese az örömnek. Mert itt mi mind összetartozunk. Ez a fészek-meleg. Jó sokáig eszünk, mert most nem kell kapkodni, kell a hely a következő fogásnak, és ki akarjuk élvezni ezeket a csodás pillanatokat.

Később aztán az ajándékozás, amikor a gyerekek kinyitják a dobozokat. Tündéri a zsibongás a csengőszóra, pedig ma már nem az első karácsonyi csengetést hallották. Otthoni, mamás, közös angyalka, mindegy, csak csengetés és akkor jön az ajándék. Meg persze, a közös éneklés varázsa! Mert tudunk közösen, együtt, meghatottan énekelni. Végig minden versszakot, hogy nyújtsuk azt a jó szívbéli meghatottságot.

A legszebb karácsonyi csoda a család, a csoda-család, a hely és az idő, ahol jól vagyunk, szeretve és a helyünkön!