Az ítélkezés egy fertőző betegség. Súlyos és néha gyógyíthatatlan. Megnyomorít lelkeket és életeket. Súlyosan sérül az ítélkező és az is, akit megítélnek. A ragály már kisgyermekkorban megkezdheti a romboló munkát. Amikor a nyiladozó elme a környezetétől azt hallja, hogy ki milyen és mennyire, és lám, mi látjuk a többiek tökéletlenségét. Mi megmondjuk az igazat! Mi tudjuk az abszolút és őszinte igazságot. A mindenek felett állót. Mi, nem én! Nehogy már rám kenje valaki a szarkeverés bűnét!
Szóval, ez egy kemény és súlyos kór. A meglepő, hogy öngyógyítással javítható az állapot. Kitartó munkával egészségessé gyógyíthatja magát a benne szenvedő. Elérheti a teljes gyógyulást. Sokan mégsem teszik. Kiül az arcukra, bebújik testükbe, és mégsem akarnak kigyógyulni belőle. Nincs az a botox, ami lemosná egy arcról a beteg lelket. A test már kirakós játék a sebész késétől, de változni nem akar. Pedig csak rajta áll!
Mind átesünk bajokon, mély pontokon, tragédiákon. De mindig tanulunk! Drága, kedves rokonom írta nem rég, ő már egy kopott gyémánt. Szerintem ő egy csiszolt gyémánt. Tanult az életből és nem csak elszenvedte azt. Senki sem tökéletes, nem hasonlítható egyik a másikhoz. De, önmagához képest minden életútnak felfelé kellene ívelni. Azon az égi lajtorján időnként lefelé is haladunk, de amikor erre ráébredünk, nálunk a lehetőség irányt váltani.
Hiú női lelkem újra és újra fogyókúrára kényszerít. Ismeritek azt a boldogságot, amit akkor érzek, amikor a mérleg tíz dekagrammal kevesebbet mutat? Mily felemelő! Micsoda boldogság!
Ennél sokkal nagyobb élmény, amikor sikerül a lelkem kúrája. Erről nem beszélek és nem is hallelujázok! De valami csodálatos melegség az érzés, hogy képes voltam erre. Felkelni egy nap és a magam jobbik kiadásával menni tovább, az valami mesés. Amikor megölelem magam és mosolygok a tükörben, hogy látod, meggyógyultál! Milyen csinos is lett az arcod ettől!
Ilyen napokon mindig élmény találkozni másokkal. Olyan sok jó embert látok a magam jobbik szemével! Elkezdek hinni a született jóságban és ítéletmondás helyett lélekben megölelem azt az ártatlan lelket, aki még nem gyógyult meg.
Ámen