Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után, a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A valláson kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban, a Hold állásának megfelelően tartanak.

A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelyek eleme a feltámadás, az újjászületés. Az ünnep napjainkban sokak számára a tavasz beköszöntének ünnepe, amely vallástalan tartalommal, a szórakozást jelenti, a húsvéti nyúl és a húsvéti tojás szimbólumaival.


Az utóbbi évek hektikus időjárása megtépázott bennünket. A tavaszi fáradtság nyomasztó és vágyunk a napsütésre és a melegre. Bármennyire nehéz a több napos ünnep megszervezése a legtöbb családban, nagyon kell már a gondtalan együttlét.


Készülök én is. Kellemes feladat elkészíteni a kalácsot, sütni és főzni. Napfény a szürkeségben. Megvidámít. Értelmet nyernek régi hagyományok. Amik valamikor terhesek voltak az amúgy is elfoglalt napok sorában, azok most életmentő kötelek a szürkeség után. A legfoszlósabb kalács receptemet készítettem elő. Zserbót muszáj sütni, szeretjük és a diót is el akarom már használni. A főtt tojásokból tojássalátát fogok készíteni. Nagyon megszerettem, mint a fogyókúrám leggyakoribb elemét. A sonkát is fel akarom most dobni valami különlegessel. Azt hiszem, kicsit átsütöm majd egy narancsos öntettel.
Alig bírtam megtalálni a hímes tojásokat a tojásfára. Micsoda öröm kitenni! Kapaszkodó! Kis ünnepi díszek az otthonomban. Fontosak!


Az egyik aranyos mozzanata a készülődésnek a magam felkészítése a tavaszra, a megújulásra. A süti készítés során marad ki tojásfehérje. Élesztőt is többet hoztam, mint szükséges. Tehát készíteni fogok pakolásokat az arcomra. Van ismerősöm, akinek a tojásfehérje kipirosítja a bőrét, nekem jó szokott lenni. Tojásfehérje, élesztő, citromlé, szőlőmag olaj, tej, ezek most jót tesznek nekem. Talán egy kis E vitamin olaj is van még a fiókban.


Mit szóltok? Kifelejtettem valamit? A húsvéti abrosz! Biztosan ki kell még vasalni……

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram